Századok – 1943

Ismertetések - Fekete Nagy Antal: Trencsén vármegye. Ism.: Kring Miklós 245

240 TÖRTÉNETI IRODALOM ki a vári kötelékekből, új helyzetükben is eleget tettek régi, katonai kötelezettségeiknek. A határszéli vármegyében, ahol a védekezés szüksége mindig fennállott, ennek a rétegnek jelentősége sohasem halványulhatott'el. Helyzetüket egyességek szabályozták, részben ezért „a prédiálisságnak — mint F. helyesen jegyzi meg — társadalmi osztályszerűsége és rendi jegyei nincsenek" (53. 1.). E réteg a legkülönbözőbb elemekből tevődött össze. Főleg gazdasági okok folytán nemesek is nagyobb számban kerültek a prédiálisok közé. Az életforma hasonlósága, sőt csaknem azonossága a XV. sz. végére azután odavezetett, hogy a prédiálist nemesnek tartották s a személyT megnemesedésével a birtoka is nemesi jellegűvé vált. A folyamat igen hasonlít ahhoz az átalakuláshoz, amelyet Mályusz figyelt meg a köznemesség kialakulásának vizsgálata során (Századok 1942, 429. 1.). Az így erősbödő nemesi réteget gyarapították a trencséni viszonyok közt sajátos fejlődésen átment soltészság kiemelkedő családjai is. A trencséni soltészi intézmény más vidékekétől elütő vonásokat mutat. Ez főkép annak következménye, hogy telepítő és telepesei nem egy nemzetiséghez tartoztak. Míg a telepítők németek voltak, a telepesek többnyire a szlávok közül kerültek ki. Azon felül a soltészek egy része örökös soltészsága révén birtokhoz jutott. Jogi helyzetük a prédiálisokéhoz lett hasonlóvá, majd ezekkel együtt olvadtak be a köznemesi rendbe. F. megállapításai szerint a vármegye területén, amikor magyar uralom alá került, szlávok laktak, akik a magyar telepek előnyomulása és a magyar közigazgatás megszervezése után is többségben maradtak. A kölcsönös házasságok és keveredés révén a XV. sz.-ra — mint a határjelek, továbbá polgár- és jobbágvnevek mutatják — a magyarság nagyrészt felszívódott a tótságba. Ugyanez lett a sorsa a zsolnavidéki német telepeseknek is. Csak kisebb német töredékek álltak ellen a szláv asszimilációnak Zsolna és Trencsén városában. F. eredményeinek vázlatos bemutatása is bizonyára mindenkiben megerősíti azt a meggyőződést, hogy a szerző nagy fáradsággal, vas szorgalommal összehordott adataiból a trencséni fejlődésről az igazságnak megfelelő képet igyekezett rajzolni. Csak sajnálhatjuk, hogy mondanivalóit ily szűk keretek közé volt kénytelen zsúfolni s hogy ekkép a problémák egy részét éppen csak megvillanthatta, Szívesen vennők például magának a megyei intézménynek behatóbb, lehetőleg más megyék kialakulásából vett analógiák segítségülhívásával történő ismertetését. Amit itt kaptunk, mindenesetre igen jó alapvetés. Egynémely vonatkozásban azonban még nem láthatunk elég tisztán. Vájjon minden esetben, valahányszor a források egy-egy várral kapcsolatban comitatusról beszélnek, a comitatuson megyét, a comesen pedig főispánt kell értenünk s ezek alapján Trencsén északi részében valóban egy új megye kialakulására kell gondolnunk? Kérdés, amelyre F. igenlő válasza nem nyugtat meg egészen bennünket. Á szerző nem választja el kellő határozottsággal a fejlődési vonalakat, előadásában kissé egybefolynak a külön-