Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

14 GITOTH KÁLMÍN ben komolyabb viták valóban csak a XII. század fordulójától kezdve, a skolasztikusok felléptével indultak meg.1 Engel kételyei azonban nem tekinthetők indokoltaknak: a kereszténység kezdetén igenis megvolt az értelme e dogmatikai felfogás hangsúlyozásárak. S az a Szent István, aki — mint Deér a Kisebb Legenda álapján szépen kifejtette — „szóban és írásban bírta a latin nyelvet", ,,a Szentíráson kívül több egyházi és világi szerző műveivel, s azok magyarázataival is megismerkedett", s így az akkori idők értelmében vett „klassika-fdologiai ismeretek birtokába jutott",2 bizonyára jól ismerte — még pedig közvetlen forrásból — az athanáziusi tan jelentőségét a keresztény hitrendszerben. Korántsem ilyen könnyen megoldható problémát tartalmaz a fejezet következő, szorosan a szentháromságtanhoz kapcsolódó mondata: „Ha akadnak egyesek a te hatalmad alatt egyszer, akik a Szentháromságnak ezt az egységét megosztani kisebbíteni vagy növelni akarnák, tudd meg, azok az eretnekség fejének3

szolgái és nem a Szentegyház gyermekei". Vájjon mire gondolhatott a szerző e sorok fogalmazása közben? Talán a Photios által felvetett „filioque" vitára? Ezt Photios maga is eszközként használta egyéb céljai elérésére; haeresis nem fejlődött ki belőle.4

Vagy az ekkor még erősen kezdeti állapotban lévő franciaországi katharüldözésekre?5

Nem valószínű, hogy akár még a hírük is eljutott hozzá. Különben is: egyik mozgalom sem lehetett korántsem olyan jelentós, hogy éppen ezeket hangsúlyozza, ezektől óvja fiát ugyanakkor, mikor a pogányságról említést sem tesz: arról a pogányságról, melytől annyira féltette országát, egész életművét. Vájjon azt tételezzük fel róla;

hogy cél és értelem nélkül vette át irodalmi olvasmányaiból? Ez — mint láltuk — méltatlan, tudományos szempontból pedig igazságtalan feltevés lenne. Az a Szent István, aki törvényhozásában 1 Engel i. m. i. 1. 2 Századok, i. h. 438. 1. 3 Heresiarcha: Vox Graeca aïgfatrÎQ^rjç, qua significatur sectae alieuius auctor et caput. Forcellini: Lexicon totius latinitatis s. v. Haeresiarcha et Haeresiarches. 4 G. Ostrogorsky : Geschichte des byzantinischen Staates (Byz. Handb. I. Teil, Bd. 2. München 1940), 152. sk. 1. Ld. még: J. Hergenröther: Photius, Patriarch von Konstantinopel. Sein Leben, seine Schriftenu. dasgriech. Schisma, I—III. k. (Regensburg 1867—69). Fr. Dvornik: Le second schisme de Photius. Une mystification historique. Byzantion VIII. (1933) 425. sköv. 1. Photios után pedig ilyen jellegű kérdések fel sem merültek Bizánc és Róma között (Ostrogorsky i. m. 183. és 191. 1.) 6 Gustav Schnürer: Kirche und Kultur im Mittelalter (Paderborn 1929), II. k. 427—428. 1.