Századok – 1943
HÓMAN BÁLINT: Elnöki megnyitó beszéd 137
ELNÖKI MEGNYITÓ BKSZÉD 13 ÍJ Ezek közül a történetalkotó erők közül előljárnak a történeti folyamatokat megindító és az események hátterében mindig felismerhető szellemi erők, mert az emberi történet voltaképen a művelődésteremtő emberi lélek története. Az egyének és közösségek életét és cselekvéseit lelki tényezők: erkölcs és értelem, hit és tudás, szeretet és gyűlölség, bátorság és megalkuvás, akaraterő és tétovaság, hivatástudat és önkeveslés, alkotókészség és rombolóösztön szabályozzák. Ezek a lelki tényezők befolyásolják még a természeti és gazdasági erők hatása alatt bekövetkező emberi cselekvéseket is. Joggal mondhatjuk tehát: a történeti fejlődés útját, irányát, ütemét elsősorban a népek és vezéreik lelki alkata és műveltsége határozza meg. Ez a felismerés vezetett századunk elején a történeti materializmussal elvi síkon szembehelyezkedő szellemtörténeti irány kialakulásához. A népi és nemzeti életnek immár minden jelenségét vizsgálata körébe fogadó történetírás a legtökéletesebb történetmagyarázó és szintetizáló tényezőt vélte felismerni a fejlődésirányító szellemi erőtényezőben. Természetesen nem rekesztette ki a szellemiek köréből, sőt a szellemiség egyik legfontosabb megnyilatkozásaként fogta fel a politikai és társadalmi törekvéseket és tevékenységeket, amelyekről nagy meglepetéssel olvastuk, hogy a tárgyi világ materiális erői közé tartoznának. Egy évtizeddel ezelőtt kifejtett felfogásom szerint a szellemtörténet historikus fogalmazásban elsősorban metodikai fogalom. A történetíró a művelődés szempontjából fontos élettevékenységekben észlelhető fejlődés és az összefüggések megismerésére törekedvén, állítja a szemlélet és a történések központjába a lelki tényezőket és jelenségeket. A szellemtörténet nem jelenthet tehát elvi szembefordulást , vagy éppen bírálatot az elődök tanításaival szemben, sem szakítást az analitikus és induktív módszerrel. A szellemtörténeti alapon írt történelem tartalma és célkitűzése miben sem különbözik a genetikus történelem