Századok – 1943

Ismertetések - Schöne; Walter von (hrsg.): Der Aviso des Jahres 1609. Ism.: Benda Kálmán 128 - Schöne; Walter von (hrsg.): Die Relation des Jahres 1609. Ism.: Benda Kálmán 128

130 SZEMLE nappal halála előtt egy prédikátort kívánt magához; Mátyás király azonban megtagadta kérését. így gyónás és az utolsó szentség fölvétele nélkül kellett meghalnia — mondja a protestáns dolgokban tájékozott tudósító —; hogy ehhez a magyarok és az osztrákok mit szólnak majd, még elválik. Eddig szórói-szóra megegyezik a két újság híradása. Az Aviso azonban még hozzáteszi: „Pedig ő vitte keresztül, hogy a király a koronát feltehette, és neki esküdött meg őfelsége, hogy amit tárgyaltak, és amiben megegyeztek, azt megmásíthatatlanul megtartja." A legvégén pedig még azt is odaírja: ,,Azt beszélik, 600.000 forintot hagyott a királyra." A híradások között tehát ha nem is az események előadásában, de azok megítélésében lényeges különbség van. Wolfenbüttelben többet tudtak rólunk, de nem egyszer kapunk gúnyos, rosszindulatú megjegyzéseket. ,,A jó magyar urak azt szeretnék, bárha minden terhüket mi hordoznánk, még azt is visszavonták, amit az előző tárgyalásokkor magukra vállaltak. Német tisztviselőt egyet sem akarnak maguk között megtűrni, de bezzeg a eontributio a végvárak fönntartására, az kell nekik. Meglátod még, a maguk fejére gyűjtenek ezzel eleven parazsat." (5. sz.) Vájjon a középnémetországi közvélemény megnyilatkozásának tekinthetjük-e ezt a megjegyzést? Vagy csak valamelyik bécsi tudósító véleménye, s a távolabb élő német polgárság nem is igen értette, miről van szó? A Rslation kimért szűkszavúsága és pártatlansága azért különböznék az Avisoétól, mert ott már semmilyen formában nem volt probléma a török kérdés? Vagy az egyik a politikusabb nemességhez szólt, a másik meg a közömbösebb polgárokhoz? Nem dönthetjük el. Érdemes volna azonban közelebbről egybevetni a két újságot, és kinyomozni a hozzájuk kapcsolódókat. Azt hisszük, ez érdekes eredményeket hozna az eddig egységesnek hitt német közvélemény differenciáltságáról. Egyet azonban így első olvasásra is megállapíthatunk. Magyarország mindkét újságszerkesztő szemében — s ebből nyugodtan következtethetjük, az olvasóik szemében is .— integráns része az európai közösségnek, amelyik itt már inkább műveltségi, mintsem vallási, keresztényi alapon határolódik el. A magyar eseményeket elmondó hangja néha gúnyos, néha gyűlölködő, de soha sem lépi túl a császárral szemben használt és megengedett formákat. A magyar események ós maguk a magyarok sem kuriózumok többé — a Ne we Zeitungokban még igen gyakran azok voltak —-, megjelenésük nem kelt szenzációt, a hírekben ugyanúgy gondolkoznak, ugyanúgy viselkednek, ahogy más nemzetbeliek. A magyar viszonyokat, törvényeket, a hivatalok szervezetét nem magyarázgatják, nem taglalják, természetesnek, magától értetődőnek veszik mindegyiket, nincs rajta mit csodálkozni. Az ourópai embernek szokatlan, furcsa világ Magyarország határán túl kezdődik; a törökről már úgy írnak, akárcsak Indiáról, magyarázgatják szokásait, törvényeit, csudálkoznak viseletén, ő már nem tartozik a közösséghez. Nem tartozik ide a Balkán meg Oroszország sem, jóllehet lakói keresztények. A nyugati műveltség fénysugara ezekhez ekkor nem hatolt el, a reformáció közéjük nem talált utat, s a tudósítók csak egy-egy követség érkezésekor, útjának megírásakor árulják el, hogy egyáltalában tudják, ott is élnek emberek. A nyugati világnak velük nincsen semmilyen kapcsolata, sem politikai, sem egyéb, így hát nem is törődnek velük. Az Aviso gondosan felsorolja címlapján, milyen országokról közöl híreket, s ezzel akaratlanul az európai közösség határát is megvonja; de nem szűkíti a közösség területét: ide számítja azokat a távoli földrészeket is, amelyeken az ourópai ember irányít ós vezet, ahol az