Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

4 GITOTH KÁLMÁN Institutio morum önálló, magyar alkotás. Ezeknek a kérdéseknek azonban igen nagy részük volt abban, hogy az előző kutatások mellékvágányra siklottak, s természetesen most, a vita újabb fordulópontján a rájuk vonatkozó régebbi vizsgálódások is egészen más megvilágításba kerülnek. Éppen ezért nem lesz haszontalan — mint látni fogjuk, a jelen vizsgálódások szempontjából sem —, lia felelevenítjük e kérdésekre vonatkozóan is az eddigi kutatásokat. Amióta Zsámboki János kiemelte az Intelmeket a kódexek zárt világából,1

s kiadása révén általánosan ismertté hanem veszedelmes tünettel, amely sokszor még a legjobbak munkáiban is felbukkan. Sértődések elkerülése és helyszűke miatt csak egy példát hozok fel — nem „pars pro toto alapon", hanem az igazságnak megfelelően csupán unum pro pluribus — éppen Deértől, s éppen az ő válaszcikkéből. Azt írja Deér: az Intelmek annyira szubjektív jellegű munka, hogy „nem írhatta le parancsra dolgozó, vagy éppen későbbi időben működő literátor, hanem csak olyan valaki" —- nyilván Szent István -—-, „akire a politikai műért való egész felelősség nehezedett, s aki a nagy célért — saját szavai szerint —• iam fere totam meam contrivi etatem" (Századok i. h. 440. 1.). Az Intelmek szövegében azonban a nagy király nem a Deér által megfogalmazott „nagy cél"-ra vonatkozóan mondja, hogy iam fere totam meam contrivi etatem, hanem külföldi hadjáratokra, idegen népek betörésére érti ( . . . „puer es . . . expeditionum atque incursionis exterarum gentium expers, in quibus ego iam fere totam meam contrivi etatem"). Deér tehát mesterségesen ragadta ki a szövegből a „iam fere totam meam contrivi etatem" részt — hogy nem a szöveg alapján megfogalmazott álláspontját igazolja. Ilyen jelenség a „magyar pozitívizmus" sokszor túlzottan is verbális világában meglehetősen ritkán fordult elő, a szellemtörténeti korban azonban annál többször. Egy példa arra, hogy a szemlélet több „tudományelméleti divatnál"; s ez a példa annál jellemzőbb, inert Deér •—• ezt a tárgyilagosság kedvéért kell megállapítanom — a szellemtörténeti irány egyik legkiválóbb képviselője hazánkban. Vájjon az arra való figyelmeztetés, hogy vannak a szellemtörténeti iránynak is kényes pontjai, ahol könnyen téves utakra tévedhet a kutató, már önmagában véve is elítélést, vagy akár csak vádat is jelent az iránnyal szemben? Nem vád ez, még kevésbbé elítélés, hanem éppen a szellemtörténet védelme. Ez pedig talán még sem „rekrimináció"! 1 Érdekes a szöveg kézirati hagyományozása is. Szent István törvényei legrégibb alakjukban tudvalévően a XII. századi admonti kódexben maradtak ránk — két könyvre osztva. E legrégibb másolatban azonban az Intelmek szövege nincs benne. Egész középkori irodalmunk előtt ismeretlen ez a munka — csupán Szent István Nagyobb Legendája tesz említést róla — s csak a XV. század végén bukkan föl a Turóczi, majd a XVI. században az Ilosvai kódexben, mint Szent István első törvénykönyve. Úgy látszik azonban: erősen élhetett a köztudatban, hogy Szent Istvánnak két törvénykönyve volt. Erre mutat legalább is az a tény, hogy az, aki az Intelmek szövegét később Szent István törvényei elé helyezte első könyv gyanánt, az admonti kódexben fennmaradt két törvénykönyvet eggyé vonta