Századok – 1943

Ismertetések - Schnürer; Gustav: Katolische Kirche und Kultur im XVIII. Jahrhundert. Ism.: Vanyó Tihamér 113

TÖRTÉNETI IRODALOM 113 nomád népek álltak ellen a legkitartóbban a női öröklési jog eleiismerésének. (Tagányi: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről,75.1.) Átvehették azonban ezt az öröklési elvet a leánynegyed által nem érintett társadalmi rétegek. Már Illés utalt arra (Törvénye» öröklés rendje az Árpádok korában, 31. 1.), hogy a polgároknál és jobbágyoknál elsősorban a fiúk, ilyenek hiányában pedig a leányok örököltek. A jobbágy-öröklési jog története, sajnos, egyáltalában nincs feltárva, de tény az, hogy falusi népünk sok helyen ma is azt a szokást tartja, hogy az apai vagyonból a leányoknak csak kiházasítás jár, a földet a fiúk öröklik és csak fiúk hiányában a leányok. Ennek a szokásnak megtartása céljából a legkülönbözőbb fortélyokkal próbálják kijátszani a tételes jogot is. (Tagányi i. m. 76. 1.; Mattyasovszky Miklós: Törzsöröklési jog és öröklési szokás, 291.. 294., 308., 331. 1.; saját adatgyűjtésem Nógrádverőcéről.) Feltehető tehát, hogy a fenti öröklési jogi elv alkalmas talajra talált az erdélyi szászoknál, akik rajnamenti hazájukból a szintén ilyen értelmű frank szokásjogot hozták magukkal. A nők öröklésének kérdése a székelyeknél a letelepedés után, tehát a XIV. században vetődhetett fel. Ekkor már régi szomszédai voltak a szászoknak. A székely és a szász területek között számos érintkezési pont volt. A besztercei és régeni szászok székely területen keresztül közlekedhettek a brassói és szebeni anyaszékekkel, viszont Brassó szász város volt ugyan, de a székelyeket szoros kereskedelmi szálak fűzték hozzá, és adataink szerint sok székely megfordult ott. Könnyen előfordulhatott tehát, hogy a női öröklés szabályozására a székelyek a szász jogból nyertek ötletet. B. maga mutat rá, hogy a legkisebb leánynak az apai ház öröklésére vonatkozó joga tekintetében a székely és szász jog ugyanúgy rendelkezik. A XIII. századi szász statutum szerint ingatlan eladásához az öröklésre jogosult fiuk vagy lányok vagy atyafiak (fratres) értesítése szükséges. (Stat. sax. III. 5. § 7.) Tehát a leányokat mint öröklésre jogosultakat emiitették, de csak vagylagosan a fiuk mögött, viszont más atyafiakat megelőzően. Talán ez a részlet is megerősítheti feltevésem helyességét. B. dolgozata tehát nemcsak eddig vitás kérdéseket zár le megnyugtatóan, de új, eddig nem érintett kérdéseket is vet fel, amelyeknek megvitatása a magyar jogtörténet javát szolgálja. I)pj;ré Alajos. Sehnürer, Gustav: Katholische Kirche und Kultur im 18. Jahrhundert. Paderborn 1941. Schöningh. 8° XVI, 455 I. A középkornak és a barokknak hasonló szempontú vizsgálata után (ld. Századok 1930, 912-14: 1938, 373—75. I.) Sch. a XVIII. századra is kiterjesztette munkáját. Szándékosan nem használja a „felvilágosodás" szót a kor jelzésére, mert egyrészt többértelmű s a legtöbb nyelvben nincs is rá külön kifejezés: másrészt, mivel a XVIII. századnak nincs egységes jellege. Külsőleg, művészetben, divatban és életmódban még erősen érvényesülnek a barokk hatások, sőt a két szellem is még sokáig egymás mellett él, bár a kiüresedett barokk helyét egyre inkább elfoglalja a felvilá-Századok 1943, I—III. 8