Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

2 GITOTH KÁLMÁN E helyzetből önként adódott a követendő eljárás: kritika tárgyává kell tenni az eddigi kutatásokat, s megrostálva a szövegösszehasonlításokat megállapítani: mi elfogadható belőlük, mi nem? ! E munka elvégzése után világossá vált, hogy az eddigi kutatások nagy haladást jelentenek az Intelmekkel kapcsolatos kérdések végleges tisztázása szempontjából már csak azért is, mert — ha jórészt negatív eredménnyel is — igen nagy forrásanyaggal tisztázták az. Intelmek kapcsolatait. Külön is érdeme ezen felül Békefinek a bibliai helyek s a szűkebb értelemben vett egyházi iratokból származó részek kiválogatása, Balogh Józsefnek pedig a műfaj meghatározása, s a középkori királyi-schéma kielemzése. ^ <j Bármennyire hasznosak és fontosak is azonban ezek az eredmények, koránt sem jogosítanak fel arra, hogy az Intelmeket kompilációnak tekintsük: annál kevésbbé, mert az eddigi kutatók a számításba jöhető összes forrásokat átkutatták, s helyes egyezéseket a fentieken kívül nem találtak. Kétségtelen tehát: bármilyen mélyen gjökerezzék is az Intelmek könyve a középkor gondolatvilágában, nem kompi -láció, hanem önálló — hozzátehetjük: magyar alkotás. E felfogásomban megerősített kritikusom, Deér József is — ami annál súlyosabban esik latba, mert egyéb megállapításaimat ugyanakkor élesen támadja: „elfogultsággal" tehát bajosan lehetne vádolni.1 1 A szentistváni Intelmek kérdéséhez. Századok 1942, 437. 1. — Deér szerint tanulmányom alapján „az olvasó bajosan fogja eldönteni tudni, hogy a szerző tulajdonképen módszertani és tudománytörténeti tanulságokhoz kívánt-e eljutni, vagy pedig egy konkrét történeti kérdés megvilágításában látta-e feladatát?1

" (Uo. 435. 1.) Aki azonban érdektelenül olvasta soraimat, bizonyára észrevette, hogy szerény tanulmányomban az Intelmekre vonatkozó irodalmat tettem kritika tárgyává, s azt igyekeztem megállapítani: mi helyes, mi nem az eddigi kutatásokból? Tehát nem „módszertani és tudománytörténeti tanulságokhoz" kívántam eljutni. Következésképen: Deér félreértette soraimat. Hogy csupán erről —- félreértésről — van szó, valójában pedig Deér teljesen egyet ért velem, két tény is mutatja: egyrészt olyan túlzásokat, hibákat tulajdonít nekem, melyeket nem követtem el, másrészt pedig végső következtetésében ő maga erősíti meg felfogásom helyességét — bizonyságául annak, hogy kifogásai félreértésből fakadtak. Azt írja: „Éppen ezért talán nem állok egészen egyedül azzal a véleményemmel, hogy a szemlélet nem determinálja az eredményt, s hogy egy kérdés helyes megoldása a mindenkori tudományelméleti divatnál sokkal inkább függ a kutatóítélőképességétől, valóságérzékétől és tárgyismeretétől" (uo. 430. 1.). Nem vontam kétségbe —• kifogásolt tanulmányom rá a bizonyság —, hogy az eredmény sokkal inkább a kutató képességeitől, ismereteitől függ. Azt azonban maga Deér is elismeri, hogy csak „sokkal