Századok – 1942

Értekezések - GUOTH KÁLMÁN: Egy forrás két történetszemlélet tükrében. 43

GUOTH KÁLMÁN súlyozza, hogy ,,az egy nyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny": a VIII. fejezetben pedig arra figyelmezteti fiát: ,,Nehéz lesz megtartanod e vidék királyságát, lia nem követed az előző királyok rendelkezéseit. Ki kormányozhatná, görög ember létére a latinokat görög szokások, s latin ember létére a görögöket latin szokások szerint? Senki." Az előbbi részben tehát egy supranacionális elv — Balogh kifejezésével „nemzetköziség" — nyert megfogalmazást, utóbbiban pedig határozottan nemzeti. A „nemzetköziséget" természetesnek tartja Balogh az Intelmekben. Szerinte nyugatról jött pap fogalmazta meg e munkát: ez az akkor általános európai felfogást hozta magával, s adott itt nálunk kifejezést neki annál is inkább, mert a keresztény papságnak, s általában az idegeneknek — tehát az írónak is — „védekeznie kellett a homogén nemzeti ellenállással szemben". Nyugaton t. i. a faj különbség e korban „soha nem jelentkezett gyűlölet képében. Faji gyűlölet, s a hazaszeretet e kor emberétől idegenek" Ezt vetíti elénk az Intelmek szerzője, aki „hihetőleg először találta magát szemközt zárt egységet alkotó öntudatos nyelvi és faji csoporttal". ,,A kereszténység meghonosulása Magyarországon ennek az egységnek látnivaló bomlását jelenti: a művelt, tanult, polgáriasult és hasznos mesterségekben járatos idegen elem felülkerekedését. Ezçk az advena-k méltán érezhették magukat minden áldás terjesztőinek"... „Mikor tehát az Intelmek szerzője mintaképeinek fonalán a vendégszeretet sztereotip parancsához ér, igazolja az új programmot." A nemzeti elvet, a VIII. fejezetet azonban sehogy sem tudta Balogh beilleszteni a korba, s végül is arra a megállapításra jutott: ez minden valószínűség szerint magának Szent Istvánnak az agyából pattant ki.1 A probléma felállítása, az éles ellentét észlelése rendkívül finom megfigyelésre vall: a megoldásba azonban már hibák csúsztak be, mert az eszmék magasságában járó szellemtörténeti módszer nem tudott leereszkedri a szöveg valóságáig. Pedig e kérdésben is, miként az előző királyok követésének elvében is egyedül az Intelmek szövege lehet perdöntő. E célból induljunk ki Szent István nagyobbik legendájának abból a részéből, melynek alapján ma is — annyi kérdés és támadás ellenére — „szentistváninak" tartjuk az Intelmeket: a 15. fejezetből. Ebben ezeket olvassuk fiának, Imrének nevelésével kapcsolatban: „Ipse quoque paterne dilectionis ardore conpunctus libellum de institutione morum 1 Uo.