Századok – 1942

Értekezések - GUOTH KÁLMÁN: Egy forrás két történetszemlélet tükrében. 43

ERY FORRÁS KÉT TÖRTÉNETSZEMLÉLET TÜKRÉREN + 9 római senatus és rajta keresztül egy idegen nép támogatását, az Intelmek pedig azt kötik a leendő uralkodó lelkére, hogy saját országa főurait tekintse apáinak, testvéreinek, mert azok a királyság fő támaszai. Egyezés sem a gondolatban, sem a szövegben nincs, legfeljebb az előadás módjában. Tanulmányai végén hangsúlyozza ugyan Balogh: ,,a mű részletes elemzése lesz hivatva kimutatni, hogy itt vázlatosan ismertetett anyagából valójában mit alkotott" az Intelmek szerzője. Azonban úgy véljük: ha ,, . . . csak kompozíció és stílus mutatnak itt bizonyos önállóságot, minden egyéb régi. minden hagyomány, minden európai közkincs Szent István Intelmeiben", akkor ennek az elemzésnek nemcsak értelme, hanem tárgya sem lenne. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy ,,a részletes elemzésre" mindmáig nem került sor, s így a kitűzött cél második része: az Intelmeknek mint Szent Ist-i ván politikai testamentumának vizsgálata elmaradt. Hogyan is kereshetnők akkor az Intelmekben Szent István gondolatait, terveit, „szellemi hozzájárulását", ha nem ő írta, s lia nem tőle I származik — még szellemileg sem — egyetlen sora sem a munkának. hanem olyan tág és szétágazó irodalomból való, melyet ő kétségkívül nem ismert?! Sehogy. Balogh tehát, ha egészen más úton-módon is, oda jutott, ahová Békefi három évtizeddel előtte: az Intelmek legnagyobb része összeállítható nyugati források alapján, benne minden európai közkincs. Ebből az erősen túlzó megállapításból azonban — mint láttuk — csak annyi fogadható el a tárgyilagos kritika világánál, hogy az Intelmek szerzője merített a Bibliából és a szűkebb értelemben vett egyházi iratokból; az európai közkincset a ..rex-schema" képviseli nála. Az Intelmek igazi lényegét pedig koránt sem ez a váz alkotja, hanem az a tartalom, mellyel ezt a keretet mondhatni megtöltötte a szerző. E mű viszonya a forrásaiként megjelölt munkához tehát nem alá-, hanem mellérendelt: nem belőlük merített, hanem abból az egyetemes keresztény szellemiségből, amely annyira rányomta bélyegét az egész középkori irodalom minden lapjára. Mindennél meggyőzőbb bizonyság erre éppen a sok látszólagos egyezés és hatás:; vannak már olyan helyei a munkának, melyekről kimutatták, hogy egyszerre több forrásból is merítette a szerző. Ez a furcsa helyzet egyrészt azt mutatja, hogy a kutatók módszere hibás és elnagyolt volt, másrészt pedig éppen arra figyelmeztet, hogy az Institutio morum a forrásként emlegetett munkák egyikéhez sem áll közelebb, mint egy azonos alaphangú, célú és műfajú munka áll a másikhoz ugyanazon korban.