Századok – 1942

Szemle - Szerémi György: A mohácsi vész kora. Ford.: Erdélyi László. Ism.: Sinkovics István. 489

SZEMLE 489 A nép, mint az állami szervezet közösségébe tartozó embereknek gyűjtőfogalma, csak a XVIII. sz.-ban vált a politikának is tényezőjévé s mert H. ezt maga is jól tudja, az állami szervezet más irányú beállítottságát nem tarthatná hibának. Soraiból szinte azt érezzük ki, mintha a nép és állam egységének tudatát egy új elhivatottsági érzéshullám vetette volna felszínre, századok óta szunnyadó erőknek adva kifejezést. Állam és nép tehát csak a francia forradalom és a napoléoni háborúk idején, ebben az elhivatottságban olvadlak volna össze egymással. De bármennyire csábító is ez a gondolat, nem indokolható eléggé. Mert a nép ós állam egysége végigkísérhető a történelem folyamán, csak más formában, mint ma: mások voltak a keretek, kisebbkörű a szervezet. Még akkor is fennállott ez az egység, amikor nem nép állott szemben az állammal, hanem alattvalók a vezetőkkel. A tanulmányok általában territoriális jellegűek, de feldolgozásuk mindenütt nagyvonalú, s így az egyetemes történetírás szempontjait gazdagítják. Különösen figyelemreméltó a Hennebergi Berchtoldról írt értekezés, amelyben a humanizmus csodálatos lélekalakulásáról, a politikai, társadalmi és gazdasági élet eredményeiről, az újkori ember kibontakozásáról olvashatunk nagyon szépen megírt sorokat. Egy másik tanulmányában azzal a kérdéssel ismertet meg H., miképen alakult a történelem folyamán az államhatalom és a haderő szervezete: milyen társadalmi tényezők teremtették meg az állami haderőt. Általában az egész német nép történetét megismerjük az egyes értekezésekből, mert mindig azt a jelenségcsoportot ragadja meg, amely az illető korra leginkább jellemző. A XVI—XVII. sz.-ban a territoriális államok teljes kibontakozását, a XVIII. sz.-ra nézve az állami, gazdasági és szellemi erők összefogására irányuló törekvést tartja a leglényegesebb vonásnak s ezt a harmóniát Carl August von Weimarban látja meg; a. XIX. sz. legfőbb problémáját a felelős kormány kialakításában ós annak működésében látja. Ezzel kapcsolatban megismertet Goethe állambölcseleti elgondolásaival, Bethmann Hollweg külpolitikai működésével, az európai alkotmányos monarchiák kibontakozásával, tehát mindazokkal a kérdésekkel, amelyek egy-egy állam fejlődésében nagyjelentőségűek voltak. E közben tőlünk távolabb eső tárgyakat is közelebb tud hozni hozzánk élvezetes stílusával. Komaróczy György (Kassa). Szerémi György: A mohácsi vész kora. Fordította Erdélyi László. Szeged 1941. Eggenberger. 8° 312 1. — Erdélyi László: A mohácsi vész nemzedéke. (Néplélektörténeti korrajz egykorú emlékiratból.) Szeged 1941. Eggenberger. 8° 584 1. — Ä magyar középkor lelkes ós érdemes kutatója e két testes kötetben a XVI. sz. első felébe vezeti az olvasót. Abba az időbe, melyet a középkor és újkor átmenete, a mohácsi sorsforduló, a középkori magyar állam összeomlása, az önbizalmát veszített, védtelen magyarság ingadozása, útkeresése, s mindezek hatásának sajátos jelentkezése az élet különféle területein a magyar történet egyik legérdekesebb fejezetévé tesz. E. mindkét könyvében a kor egyik jellegzetes alakját szólaltatja meg: Szerémi Györgyöt, aki — mint ismeretes — II. Lajos, majd János király káplánja volt, s a korszak eseményeit, szereplőit erősen János-párti színezettel, a többi történeti forrástól többször lényegesen eltérve, egészen egyéni jellemzésekben mutatja be. A történeti irodalom e miatt meglehetősen kevéssé és bizalmatlanul használta Szerémi Emlékiratát a mohácsi korszak rajzához. E. látja Szerémi munkájának fogyatkozásait, jóoldalait, használhatóságának határait: „politikai