Századok – 1942

Szemle - Horváth Henrik: középkori budai fejek. Ism.: ifj. Vayer Lajos. 487

SZEMLE 487 vonzóerőnek töredéke nyilvánul meg abban, hogy M. (sokszor zamatos magyarságú) füzetében Ungarisch-Brodot ír hűtlenül az irodalmunkban otthonos Magyar-Brodhoz. Bizonyos megszorítással igaz, hogy a zsidók hívásra, vagy legalább akkor jöttek Magyarországba, mikor itt szükség volt emberekre. A XVIII—XIX. sz. fordulójára ez nem felel még a valóságnak. Viszont éppen ebben a korban és a következőkben nagyon igaz M.-nak az a megállapítása, hogy az egész világ zsidóságának sorsán kívül bizonyos sorsközösség van Magyarország és a magyar zsidóság között is. Valahányszor csapások érik a magyarságot, azok rázuhannak a magyar zsidóságra is. Terjedelméhez képest hosszasan időztünk a kis munkánál, mert ez komolyságával visszatérést jelent a magyar zsidók közt ahhoz az irányhoz, melyről M. tud, sőt tisztelettel emlékezik, az igazi történetíráshoz, melynek — ne menjünk jelszavak után — a kozmetizáló liberális „történetírók" mellett kiváló képviselői voltak a liberális világban is. M. csak a piedesztáljukról leszállított műveket helyezi előtérbe, nekünk örömmel ós megnyugvással kell hangsúlyoznunk, hogy a liberális korban is voltak igazi, igazságot kereső alkotások, időállóak. Szükséges erre gondolnunk a sokféle átértékelés korában. Vigasztaló tudat, hogy becsületes történetírói munka érték marad szerzőjének halála után is. Török Pál. Gábriel Asztrik: Magyarországi Jakab „eretneksége" a XIII. századi Franciaországban. (A jászóvári premontrei kanonokrend gödöllői Szent Norbert gimnáziumának 1940—41. tanévi évkönyve. Gödöllő 1941. 181—209. 1.) — A magyar-francia szellemi kapcsolatok lelkes kutatója ezúttal az ú. n. ,,pásztor-keresztesek"-nek és vezérüknek, magyarországi Jakab mesternek (Maître Jacques de Hongrie) szerepót tisztázza. 1251-ben, a rossz emlékű gyermek-keresztes hadjárat után mintegy 30 évvel, egyszerű pásztorok verődtek csoportokba,, hogy IX. (Szent) Lajos eredménytelen vállalkozását jóvátegyék. A pásztor-felkelés véres polgárháborúba és egyházüldözésbe fulladt, s a „magyarországi" vezér ellenszenves alakja lett a középkori francia krónikáknak. A túlzott vádak özönével illették a kétségtelenül eretnek „mestert " s e vádak árnyéka még hazánkat is elérte. Az eredetileg cisztercita Jakabot megvádolták pogánysággal, szellemidézéssel, mohamedán rokonszenvvel; mások a „toledói szellem" megszállottjának tartották ós azt is mondták és írták róla, hogy „izmaelita vallásra áttért hitehagyott keresztény". A szerző a legnagyobb gonddal tekinti át a kérdés irodalmát s vizsgálja rn'eg és szállítja le kellő értékükre az egyes vádakat; Jakab „kereszteseinek" útját szemléltető térképen mutat ja be. Tisztázza, hogy mi módon jutott Jakab Spanyol-és Franciaországba, s hogy a francia pásztor-keresztesek eretneksége milyen kapcsolatban volt a Németországban fellépő ú. n. „sváb szekta" jelenségeivel. Megállapítja, hogy Jakab művelt, aszketikus külsejű, miszticizmustól fűtött rajongó egyéniség volt, szentek látomásával dicsekedett; eretneksége a valdensekéhez állt közel, nem volt sem pogány, sem mohamedán; toledói szelleme, a mágikus tudományokban való jártassága oly irány ismeretét jelentette, mely „az arisztotelizmus diadalra juttatásával Párizsban nemsokára végleges győzelmét ülte." Farkas László. Horváth Henrik: Középkori budai fejek. Budapest 1941. A székesfőváros kiadása. 8° 46, 13 1., 50 t. — H. élete derekán megszakadt munkásságának nagy részét a budapesti „várossors" művészeti emlékeinek szentelte. Posztumusz tanulmányát a hálás város