Századok – 1942

Szemle - Salacz Gábor; ld. 485

486 SZEMLE érezzük a kamarai szolgaság móltatását. A királyok nem voltak mindig pénzzavarban —- mint ó írja —, nevezetesen Nagy Lajos, aki egy izben kiüldözte a zsidókat, annyira nem volt pénzszűkében, hogy — amint M. is kiemeli — az üldözést nem használta föl pénzzsarolásra. A kamarai szolgaság pedig nem sokban különbözött a városok állapotától, amelyek éppenúgy pénz-ontó szivacsként szolgáltak mint a zsidók, éppen e miatt volt olyan erős a féltékenység a városlakókban a zsidósággal szemben. M. előadásából fölismerhető, de nincs eléggé kidomborítva ez a féltékenység. A zsidó üldözések forrásaiul a királyok szeszélyeit említi egy helyen, másutt à középkori életrendet, pedig ezeket a szeszélyeket és ezt az életrendet leginkább a városi polgárok fordították a zsidók ellen, a zsidók üzleti konkurrensei. Keserűnek érzik az a kijelentése, hogy „az adójövedelem volt az egyetlen szempont a zsidósággal szemben.'' Ez a kijelentés kiegészítésre szorul annyiban, hogy az adójövedelem volt a főszempont a városokkal ós a jobbágyokkal, tehát az egész nép túlnyomó többségével szemben is, és kiegészítésre szorul annyiban, hogy a zsidókkal szemben ezenfölül a legújabb korig megvolt a térítés szempontja is, gyakran a pénzszerzéssel ellentett értelemben, adósságelengedéssel, készpénzajándékozással egybekötve. A török kor szépítése az a föltevés, hogy a törökök népesítő erőfeszítése állandó volt, ez bizony meglehetősen intermittens jelenség a basák uralma idejében. A mai magyar zsidóság M. szerint 10%-ban 1700 előtt itt ólt ősök utóda, 15%-ban osztrák, 25%-ban cseh-morvaországi, 50%-ban lengyelországi bevándorlók leszármazottja. Túlnyomó részében askenázi, kisebb része babiloni és széfárd-eredetű, mindhárom ágban nemzsidó vérkeveredéssel. A lengyelországiaknál a hosszú századok alatt erős szláv hatás állott elő, a kazároktól eredő ágban észrevehető mongol beütés. M.-nak ezt az illetékes antropológusoktól vett állítását akárki ellenőrizheti, akinek alkalma van zsidót nagyobb számban látnia. Kétségtelen, hogy mint a világnak minden nemzete és minden nagyobb embercsoportja, kevertvérű a zsidóság is, s a magyar zsidóságban az említett elemek fölismerhetők, de az eredet kérdését ez még nem dönti el. A kazár-eredetet elég kétségessé teszi az, hogy a nagy keletrevándorlás korában a kazár birodalom már rég a múlté volt és zsidó felsőrétege rég elmerülhetett. A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy a zsidóság kebelében el nem hanyagolható arányban élnek nemzsidó származású egyedek. A magyar zsidó szellemiségre a faji eredetnél nagyobb hatást gyakorolt a Magyarországba költözés előtti lakóhely kulturális színvonala. A cseh-morva zsidóság — mint környezete —- felvilágosult, érett volt az asszimilációra. A lengyelországi zsidóság elmaradott, ez hozta magával az orthodoxia eszméjét, melyhez a Németországból jöttek is csatlakoztak, s az emancipációt is elutasította. Ebből a kétlelkűségből keletkezett a magyarországi kétfelekezetűség a zsidók között: orthodox és neolog tábor. Ez a világon egyedülálló jelenség a kétfelől érkezés emléke. Kipattantója — tehetjük hozzá — Magyarország alkotmányos élete, Eötvös József közbelépésével. Nem érthetünk egyet a szerzővel abban, hogy asszimiláció nem lesz többé. Ma divat arról beszélni, hogy a XIX. századdal minden asszimilációnak vége. Ugyanilyen bizonyossággal azt is lehetne mondani, hogy a föld ezután nem saját tengelye körül fog forogni. A XIX. sz. volt az asszimiláció kora? Hát a gallok, lusitanok a XIX. sz.-ban olvadtak a latinságba? Az oderamellóki szlávok a németségbe? Napjainkban, tehát már a XX. sz.-ban tapasztaljuk a németség nagy vonzóerejét, mely alól sokan alig tudják kivonni magukat. Ennek a