Századok – 1942

Szemle - Ujfalvi Sándor; mezőkövesdi; ld. Gyalui Farkas - Vanyó Tihamér O. S. B.: A plébániatörténetírás módszertana. Ism.: Holub József. - 478

478 TÖRTÉNETI IRODALOM rangú. A többit művészi értéke méri". Végletekben gondolkodó kortársaink okulhatnak belőle. Keresztúry Dezső az új magyar népiesség gyökereit, kialakulását, értelmét, feladatait kutatja. Mindenekelőtt azt szögezi le, mit ért népiességen: ,,a nép egész világa iránt megnyilatkozó aktív érdeklődést". Az igazi népiesség tehát a népet szellemi, erkölcsi, politikai, gazdasági stb. tekintetben egyaránt fel akarja emelni, nemcsak a nép, hanem az egész nemzet érdekében; minden, a nép életében lévő értéket pedig az egész nemzet kincsévé szándékozik tenni. A XVIII. században megindult népiesség ilyen jellegű volt, s a XIX. század első két harmadában meg is termette a maga gyümölcseit. 1867 után azonban a lényeg fokozatosan formává, sallanggá merevedett, s a századfordulón már legfeljebb népieskedésről beszélhetünk, népiességről nem . . . Ezután az okokra mutat rá K., melyek az új népiesség kialakulását előidézték, majd a kibontakozás útját kíséri végig. Végül nagyon helyesen mutat rá arra: a népiesség kulturális síkon ma már teljesen kibontakozott; mindaz azonban, ami eddig történt, csak előkészület: most már a tetteknek, a megvalósulásnak kell következnie. Mit tart helyesnek K. e tekintetben, saját szavai mutatják: „tudnunk kell, hogy nem minden érték, ami népi, minthogy az sem mind érték, ami nyugati... A magyar népi műveltség . . . csak a magyar magasműveltséggel együtt teljes értékű és életképes". Hozzátehetjük: és viszont. Odajutott tehát K. is, mint a kötet többi szerzője: Kelet és Nyugat, úr és nép szétbonthatatlanul összefonódott egymással multunkban és jelenünkben. Előreláthatóan így lesz ez a jövőben is. További sorsunk tehát nem kis részben függ attól: meg tudjuk-e találni ez önmagukban végleteket jelző pólusok között a kiegyenlítődést, az egyensúlyt — nagy magyar nemzedékek példája szerint? Az elmondottak után magától adódik a végső következtetés: hogy a kötet részeiben és egészében komoly érték. S ebben nagy részp van a szerzőkön kívül a szerkesztőnek is: hiszen bizonyára fontos szerepe volt problématűzésben, az előadók kiválasztásában, a tanulmányok egybehangolódásában egyaránt. Eckhardt Sándor jó szolgálatot tett e kötet létrehozásával a tudományos igazságnak — következésképen nemzetünknek is. Guoth Kálmán (Kolozsvár). Szemle. Vanyó Tihamér 0. S. В.: A plébániatörténetírás módszertana. (Kny. a „Regnum Egyháztörténeti Évkönyv" 1940—41-i kötetéből.) Pannonhalma 1941. 8° 68 1. — Bár a Regnum legutóbbi IV. kötetét folyóiratunk alább (484.1.) összefoglalóan ismerteti, V. tanulmánya — amely abban jelent meg, de önállóan is napvilágot látott gondos mutatóval kibővítve -— mind tárgyánál, mind pedig terjedelménél fogva megérdemli, hogy külön foglalkozzunk vele. A szerzőt a katolikus történetíiók munkaközössége kérte fel, hogy írja meg évkönyve ezámára a plébániatörténetírás módszertanát (ld. Regnum 1938—39,