Századok – 1942

Történeti irodalom - Viski Károly; ld. 476

497 TÖRTÉNETI IRODALOM annak is megvannak a maga természeti, népességi és gazdasági okai. Úttörő azonban itt is, mint mindenütt a magyarság volt. íme, egy gondolat a sok közül: az egykori „napi élet" tényeiből építeni föl a történelem világát,nem teóriákkal, felülről magyarázni az élet jelenségeit. Reméljük, a gondolat helyességét hamarosan támogatja majd a történeti anyag mindenekfelett álló bizonyító ereje. E három tanulmány alkotja — már tárgyánál és jellegénél fogva is — az egész kötet gerincét. A többi mintegy köréjük csoportosul, s az egyes művelődési ágak és elemek sorsát, szerepét világítja meg társadalmunk különböző rétegeiben. Bálint Sándor a liturgia és néplélek kapcsolatait vizsgálja: milyen hiedelmeket, szokásokat váltottak ki népünk lelkéből a keresztény istentisztelet külső megnyilvánulásai? Sajnos, a kutatások e tekintetben — mint a szerző maga is megjegyzi — még az „adatközlés és tájékozódás stádiumában" vannak: így a tényeket még nem lehet beépíteni az élet és a néplélek összefüggéseibe, s hatásukat, értéküket sem lehet lemérni népünk alakulására. Az anyag azonban a maga tiszteletet parancsoló tömegében így is beszédes bizonyítéka annak, hogy mennyire át- meg átitatta Európa a magyar lelkiséget a maga lelki-szellemi értékeivel. Ez azonban nem jelent holmi szolgai állapotot: B. rámutat arra is, hogy a magyarság még a kialakult liturgiát is saját lelkéhez alakította, nem is szólva más jellegű, kevésbbé kötött egyházi szokásokról. Vislci Károly a tárgyi néprajz oldaláról világít rá az úri és népi, vagy mint ő nevezi szellemes és találó hasonlattal: szín- és fenékműveltség összefüggéseire. „Főzésben és sütésben, ízlésben, azaz ízelésben, lent és fent egyek vagyunk". „Ételben, italban egyek az ,urak', s — ha módjuk van rá — egyek a szegények". Olasz és német eredetű ételek „felsőbb rendek lévén, aláereszkedtek a nép konyhájára, vagy asztalára, s viszont régi magyar, népi, vagy népies ételeink nemcsak a felsőbb rendek asztalán mindennapiak, hanem a külföldet is meghódították ..." Hasonló a helyzet a halászati és földművelési eszközök, s az állattartás és állattenyésztés tekintetében is: különbség csak a méretekben, a gazdasági módban van, nem pedig a lényegben. Úri és népi, magyar és európai állandó, megszakítatlan folyamatban halad tova. Részletesen példázza ezt V. a mai parasztház elemzésével: „. . . a dunántúli, vagy tiszántúli oszlopos-íves-tornácos parasztház alighanem a középkori román stílusból vette mindazt, ami benne szépnek mondható. Ilyen lehetett a középkori magyar úr háza, vagy talán ilyen sem, hiszen a XIV. században még a vármegye comese, főispánja is meglakik családjával együtt. . . putrikban". Ami régen — esetleg csak száz évvel ezelőtt is — úri vagy európai volt, ma már jellegzetesen népivé vált. „A mai parasztház felülről szállt alá, így szállt alá minden bútor is, talán valami padláda-féle kivételével." Az átvétel azonban itt sem volt szolgai: minden „a népi élet, igény és lélek szerint hasonult". De volt és van e tekintetben is alulról fölfelé való áramlás — különösen egyre erősbödő méretekben az utolsó században. Tévednek tehát mind-