Századok – 1942

Szemle - gr. Révay József: Kisnemesek Tajnán. Ism.: Guoth Kálmán. 248

248 szemle den felfelé törekvő erő, közöttük a régi elzászi nemesség is. „Elzász politikailag Franciaországhoz tartozik, mint német ország áll Franciaország uralma alatt és ezzel az uralommal általában véve meg van elégedve." (305. 1.) Mint ez a végső konklúzió is bizonyítja, a szerző pontosan igyekszik regisztrálni a való helyzetet, kerülve az elfogult ítéletekből való kiindulást. Amint történeti tények alapján megállapítja Elzász ősi német népiségét és a francia hódítás jogellenes voltát, éppenúgy elismeri azokat a kiváló adminisztratív képességeket, amelyek az erélyes és határozott katonai intézkedéseken túl, a polgári életben mindig páratlan türelemmel és mérséklettel fáradoztak azon, hogy ezt az idegen népet a francia államon belül megelégedetté tegyék. Hogy a könyvet — amely, mint a 2. kiadás utószava mondja, Franciaországból ki volt tiltva, az elzászi német népiségért folytatott küzdelemnek viszont forrásmunkául szolgált — most a visszafoglalás után német részről tartották szükségesnek újból kiadni, teljesen érthetővé teszi a népiségnek centrális szerepe a mai kor politikai gondolkodásában. S a francia érdemek, szellemi behatások objektív elismerése csak annál meggyőzőbbé teszi a szerzőnek azokat az adatait, melyek — Burchard strassburgi püspöknek mái- a XII. században az általa betelepített francia szerzetesekről mondott szavaival élve (58. 1.) — a franciákat homines alterius nationis et ignotae linguae-ként mutatják be. Párdán y i Miklós^ Orof Révay József: Kisnemesek Tajnán. Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg történeti monográfiájához. Budapest. 1942. MEFHOSZ kiadás. 8° 127 1. — A szellemtörténeti irány térhódításától kezdve filozófusaink egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak a történelem felé, s nem egy közülük kimondottan történeti kérdésekhez is nyúlt. Kétségtelen: ezek a „kirándulások" nem egyszrí igen hasznosaknak bizonyultak éppen a történettudomány szempontjából; de voltak és vannak árnyoldalaik is. A kategóriákhoz szokott filozófus „sub specie aeternitatis" szemlélte sokszor önkéntelenül is a folyton változó, hullámzó történeti valóságot, s az álláspontjának megfelelő, korhelyzet-szülte véleményeket az idők és emberek felett álló örök igazság trónjára ültette. Tudnánk felhozni nem egy példát arra is, hogy a történeti anyagot nem egyszer csak bizonyító eszköznek használták ilyen előre le nem írt, de eleve feltételezett álláspontok igazolására (sajnos, e jelenség céhbeli történészeink között is fel-felütötte a fejét). R. is a filozófia területéről lépett át a történelem mezejére, nem meglepő tehát, ha az ö történetszemléletébe is belecsúsztak a fennebb említett filozófus-vonások. Ö is bizonyítási, helyesebben cáfolási eszközöket keres a történeti anyagban: „érvet szeretnénk kovácsolni azon közfelfogás ellen, mely szerint a magyar élet sohasem TOlt más, mint a nemesek, e kisszámú herék legalizált zsarnoksága az állati sorban sínylődő dolgozó többsége felett" — mondja (7. 1.). S e tételét úgy szándékozik igazolni, hogy a köznemességet is népnek tekinti, megvizsgálja annak életformáját, s rámutat: íme, ez a rétege a „népnek" egészen normális körülmények között élt. Igen, „nép" volt ez a réteg is, az ú. n. „populus Werbőczyanus": de sem a reformkor emberei, sem a mai falukutatók nem számították a néphez. Amint hogy történetileg nem is számítható oda. Mai népfogalmunknak a rendi terminológiában a plebs misera contribuens et glebae adstricta, azaz a jobbágyság felel meg; természetes tehát, hogy a köznemesség életmódjával nem lehet cáfolni a „nép" elnyomását. S örömmel állapíthatjuk meg: R. még csak kísérletet sem tett arra, bogy ezeket az