Századok – 1942

Szemle - Wackernagel; Rudolf: Geschichte des Elsass. Ism.: Párdányi Miklós. 246

szKmle 247 kezik. De a germán Ariovist elzászi uralma néhány év múlva megtörik, nem az egyenetlen kelták, lianem a hódító Róma erején. Julius Caesar Kr. e. 58-ban kivívott győzelme évszázadokra biztosítja Róma számára a rajnai határt. A hanyatló birodalom azonban nem tud ellenállni a germán nyomásnak és az V. század közepére már az alamannok lesznek Elzász urai, a század végén pedig a frankok hatalmába kerül. A népesség kelta, római és germán elemei közül utóbbi lesz a legjelentősebb, elsősorban az alamann. A frank birodalmon belül Elzász élete végül is a keleti részhez kapcsolódik. Oly erő, amely ezt a határozott földrajzi egységet politikai egységgé emelné, nem alakul ki. Rövidesen két grófságra oszlik, amelyek inkább névleg tartoznak a Rajna túlsó partján elterülő sváb hercegséghez. Csak a Staufokkal kerül a birodalom politikai és kulturális vérkeringésének központjába, akik mint sváb hercegek és német királyok egyaránt melegen felkarolják. A Staufok bukása után megint elvész a koncentráló erő. A kis ország északi része egyházi területre, városokra, lovagi birtokokra, kis grófságokra esik szót. A déli túlnyomórészt családi birtokként is, a tartománygrófság (Landgraf) jogán a lovagi birtokokra kiterjedő illetékességgel pedig csaknem teljes egészében a Habsburg-házé, amely azonban az osztrák tartományok megszerzése után elhanyagolja a távoli és periferikus Elzászt. A német birodalom szétesése és a francia királyság megerősödése mindinkább előtérbe helyezi az egykori rajnai határ gondolatát. A francia királyság célja azonban eleinte nem annyira határainak kiterjesztésére irányul. Inkább befolyást akar szerezni a laza szerkezetű birodalomban. A miinsteri békében (1648) nem kényszeríti a birodalmat, mint amellyel álláspontja szerint nem is állott harcban, hogy az ekkor már másfél évtizede tényleg francia hatalom alatt álló Elzászt neki átadja, hanem megelégszik azzal, hogy egyszerűen azokat a jogokat nyerje el, amelyek addig a vele ellenséges osztrák házat illették meg, s ezenkívül a csak névleges értékű északelzászi tartományi grófságot. Ezzel azonban közvetlen hatalmába esett csaknem az egész Dél-Elzász s a birodalmi védnökség (Vogt) a 10 legfontosabb város fölött — Strassburgot kivéve. De Elzász birtoka sem biztosítja a francia királynak a. várt befolyást a német ügyekben. Nemcsak a császár, hanem a rendek is határozottan ellenállának. A bonyolult politikai helyzet viszont magában Elzászban sem tarthat sokáig. XIV. Lajos a reuniós kamarák felállításával bíróinak látszó egyoldalú ítéleteket provokál, amelyek a már megszerzett jogok kiterjesztő magyarázata alapján mind több területet ítélnek oda a francia koronának, végül 1681-ben magát Stra-sburgot is. A reuniónak jogtalanságát azonban maga a francia királyság is érezte, ezért arra törekedett, hogy az egyes apróbb területi felsőségeket jogaik biztosításával és kedvezményekkel önkéntes csatlakozásra bírja. Végül is a XVIII. században már egész Elzász közvetlen francia szuverenitás alatt áll, néhány enclave-ot leszámítva, így a miinsteri apátság, a német lovagrend s a badeni őrgróf elzászi birtokait, valamint Mülhausen városát, amely Dél-Elzász közepén 1515 óta a svájci szövetség tagja volt. A francia uralom nyugalmat, békét, s ezzel erős gazdasági fejlődést biztosít Elzász számára. Tudatában van annak, hogy idegen népet tart hatalmában s ezért Elzász népességét, szokásait, sőt gazdasági életének külön érdekeit is tiszteletben tartja. Elzász a francia vámhatárokon kívül marad továbbra is. A francia hódítás a katonai birtokbavételen túlmenőleg nem érinti Elzász beléletét, a franciásítás érdekét kizárólag a francia szellemi élet önkéntelen befolyása, a magas kormánykörök francia élete mozdítja elő, amely felé orientálódik min-