Századok – 1942

Szemle - Wackernagel; Rudolf: Geschichte des Elsass. Ism.: Párdányi Miklós. 246

260 szemle közölt. T. ezekből ad részleteket. Tartózkodik a bírálattól, így megjegyzés nélkül közli Sarkotié azon állítását, hogy Kossuth 1848-ban meg akarta szüntetni Horvátország különállását. Károlyi Árpád, megállapította (Batthyány Lajos főbenjáró pöre, I. 391 390. 1.), hogy a magyar minisztertanács aug. 27-én Horvátország teljes függetlenségének álláspontjára helyezkedett, Batthyány és Jellachieh ezen az alapon meg is egyezett s a békekötést a bécsi udvar hiúsította meg. Sarkotié erős horvátérzésű embernek mutatkozik. Az ő ideálja a napjainkban kialakuló Nagy-Horvátország szoros kapcsolata Szent István koronájának többi országaival. Kimondja Tisza Istvánnal folytatott megbeszéléseinek történetét. Fájdalom, ezeket nem egészíthetjük ki Tisza István visszaemlékezéseivel. Nem kétkedünk Sarkotic igazmondásában, de láthatjuk abból is, amit ő Tisza Istvánon észrevett, hogy tárgyaló felek egymás szavaiból és irataiból azt jegyzik meg könnyebben, ami saját álláspontjukat igazolja, vagy ahhoz közel áll, visszaemlékezéseikben pedig összefolynak a múlt eseményei. Sarkotic rövidlátásnak minősíti azt. hogy Tisza nem tudta előre elképzelni a monarchia bukását. Tisza valóban annyira meg volt győződve a monarchia létének áldásáról a balkáni népek szempontjából, melyeknek függetlenségét csak a monarchia fennmaradása biztosította, annyira meg volt győződve nemzetiségi politikánk viszonylagos jóságáról és mint Sarkotié is — annyira "európai szükségnek érezte a monarchiát, hogy tegyük hozzá megint: mint Sarkotié - a földarabolást a legnagyobb történelmi ostobaságnak tartotta, melyet az antant elkövetett. Sarkotic rövidlátásnak minősíti, hogy Tisza ezt az ostobaságot az antant részéről föl nem tételezte, :—- ezt az ítéletét különösen érdekessé az teszi, hogy ő maga súrolja ugyan e föltevést Tiszához intézett emlékiratában is. de T. tanúsága szerint csak 1918 szeptember 25-én „villan meg agyában annak lehetősége, hogy a monarchia felosztása is bekövetkezhet ik." Török Pál. Wackernairel, Rudolf: Geschichte desï'lsass. Zweite, unveränderte Auflage. Freiburg i. Br. 1910. Eberhard Albert. 8° 314 (1) 1.. I térk. -A könyvnek ez a második kiadása az 1918 októberében befejezett első kiadás változatlan lenyomata. Mint a szerző akkor írt előszavában kiemeli, a mű nem tudományos munka, nem történészek részérő készült, egyszerűen referátum, összeállítás arról, amit mások alkottak. Tulajdonképen azoknak az előadásoknak megjelentetése, amelyeket szerző mint ha se li professzor az egyetemen tartott. Ez a szigorú megítélés azonban saját munkájával szemben nem rontja le a könyv értékét, csak növeli megbízhatóságát. Mert igaz annyiban, hogy a könyv nem ad forráskritikát és nem jelöl meg irodalmat bár a a' szerző úgy érzi, hogy a vonatkozó irodalom nagy tömegéből alig hagyott valamit is figyelmen kívül. így tehát valóban nem alkalmas elindításul annak, aki magának Elzásznak történetére vonatkozólag kiván kutatásokat végezni. Annál értékesebb azonban olyanok számára, akik megbízható összefoglalást keresnek a politikai történelemben oly fontos szerepet játszó kis ország életének alakulásáról. A kritika, amelyet szerző saját művével szemben alkalmaz, érezhető a könyvben összehordott töméntelen adattal szemben is, amelyeket aprólékos gonddal illeszt bele előadásának szerkezetébe. Lepereg előttünk Elzásznak élete a legősibb időktől kezdve .a francia forradalomig, lehetőleg annyi konkrét politikai, társadalom-, gazdaság-, művelődés- és művészettörténeti adattal, amennyit csak a mű terjedelme megenged. Elzász történelmileg ismert legrégibb lakói kelták voltak, a germán nyomás azonban igen korán jelent-