Századok – 1942
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 1
Il) HAJNAL ISTVÁN ségekkel, de keleti népelemek beszivárgásával is. A korán betódult szlávság felvette a bizánci formákat, majd elvesztette politikai önállóságát is, de nem következett új szintézis, uj kultúrnemzetek kiképződése. mint nyugaton, a latin formák alatt. A szláv nép a nagycsalád ösztönös képletébe vonult vissza, foglalkozások, életformák szerint való tagozódás nélkül. Kent hajszálfínom elvek, formák, lent mind elhagyottabb alaktalanság: így változott át ez az ősi kultúrteriilet ..Balkánná". Kétségtelen, hogy az a belső tagozódás hiányzott itt, amit nyugaton a világ tényeinek érdektől mentes egyszerű elismerése, kifejezése hozott meg. A célszerűen gondolkodó ember, az okszerűen működő társadalomszervezet nem tudott megállani oly természeti, emberi, társadalmi tényéknél, amelyeket nem lehetett valami már kialakult szempontból hasznosítani. Vagyis az élet teljességének tapasztalata helyett csak azt tudta belőle észrevenni, amit máris valami szempont alá, a társadalomnak valami már kiképződött célszerű szervezete alá sorakoztathatott. A csupasz „racionalizmus", ami Bizáncnak és az egész közelkeletnek ősi kultúrterületét mind sivárabbá tette, nem az emberi lelkület valamiféle belső átalakulásának. Turném" a túlérett antik kultúrszerkezet következetes folytonosságának következménye. Sivár racionalizmus akkor lesz úrrá emberen és társadalmon, ha nem kényszerül igazodni oly tényekhez, amiknek önmagukban „nincs semmi hasznuk, értelmük". Tökéletesen és simán hasznosít mindent, aminek megragadására készen vannak az eszközei, szempontjai, munkaszervezetei; de semmiféle új elv. semmi tudós munka sem képes a társadalomfejlődés meglévő elemi módszerein változtatni. A merev formalizmus mindig az üres racionalizmusnak következménye, a legkezdetlegesebb és a legkulturáltabb társadalmaknál egyaránt ez tesz úrrá elvont eszméket, babonákat, s ezzel voltaképen az ösztönös, „természetes" életet engedi szabadjára. A nyugati társadalom azonban mintha megállott volna a természeti környezet minden kicsiny, sajátos változatánál, igazodott a szomszédságban alakuló egzisztenciák minden szemléletesen tapasztalható életnyilvánulásához. Amiben nem volt semmi érdekkölcsönösség, az tán annál erősebb alapja lett a szomszédságviszonynak, amely az emberi lét szemléletes nyilvánulásait méltányolta. Nem a munka hasznát például, hanem magának a munkának formáját, s az egész életnek ezzel kapcsolatos magatartását. Sokféle, változatos, okszerűen, elvszerűen kifejezhetlen társadalomképlet kelet
