Századok – 1942

Történeti irodalom - Eckhart Ferenc: A szentkorona eszme története. Ism.: Deér József. 201

TÖBTÉNETI IRODALOM 205 szó, mivel Zsigmond az oklevélben említett esemény idején még nem volt Magyarország királya! Az itt említett sacra regni Hungáriáé corona alkalmazása fényt vet az 1387-i „ország koronája" kifejezés valódi értelmére is, mely sem itt, sem ott nem jelent mást, mint a magyar királyság koronáját, melyet Zsigmond 1387-i választása előtt semmiképen sem képviselhetett. Dualizmus nyomát a XV. századi korona-fogalomban sehol sem látom, mint ahogy az annak második felétől kezdve erősebben érvényesülő organikus államszemlélet megnyilatkozásaiban sem esik szó a korona testéről, hanem csakis az ország testéről és tagjairól, melyek a koronának alá vannak rendelve. Raguzai és más délvidéki példákat, valamint Podjebrád állásfoglalását a magyar korona-fogalom fejlődésének megítélésében aligha vehetjük figyelembe. Werbőczy újítása tehát nemcsak abban van, hogy minden nemest a szentkorona tagjának mond (207. 1.), hanem általában abban, hogy az országlakosokról mint a korona tagjairól beszél s ezzel a régi magyar korona-fogalmat, melyben egyedül a királynak volt helye, a rendek számára is kitágítja. Ha Werbőczy bizonyos vonatkozásokban a régi korona-eszme képviselőjének mutatkozik is, műve lényegét mégis csak a korona-fogalom dualisztikus átalakításában kell látnunk. Az E. által a Hármaskönyvből felhozott példák (107. s köv. 1.) éppen az új és a régi elemek összeolvasztásának hiányosságaira utalnak. E.-nak a koronatagságra vonatkozó nyilatkozatai között bizonyos ellenmondást látok. „Látjuk — írja Werbőczy elméletének ismertetésénél —, hogy tartományok, városok tagjai a szentkoronának, ennek testét tehát területek alkotják. Azzal is találkoztunk, még pedig magyar vonatkozásban, hogy az előkelőket, a bárókat, a király tanácsában résztvevőket, az ország ügyeinek intézőit tartják a koronának, ha nem is mondják róluk kifejezetten, hogy ők a korona tagjai" (207. 1.). Ezzel szemben az 1440-i okmánnyal kapcsolatban így ír: „De vájjon a korona átruházói a korona'tagjai is ? Erről sem ez a nagyjelentőségű okmány, sem más egykorú adat nem szól. Mint látni fogjuk, a XV. századi korona-eszme ezt még nem, tartalmazta" (99. 1.). Félő, hogy ez a félreérthető állásfoglalás éppen annàk a történeti megismerésnek pozitív eredményeit veszélyeztetheti, melyekért egy történetíró sem tett többet E.-nál. E. a korona-fogalom átalakulását igen helyesen a magyar királyságnak örökös monarchiából választó monarchiává való átalakulásával magyarázza. Még szorosabb a kapcsolat a választási rendszer és a koronaátruházási tan között, melyet nem lehet elég nyomatékosan a korona-eszmétől megkülönböztetni. A koronának fentebb tárgyalt szimbolikus értelme mellett van ugyanis egy másik jelentése is, amidőn a szentkoronát a maga tárgyi mivoltában, mint koronázási ékszert, mint a hatalomátruházás jelvényét emlegették. A királyi tanácsnak 1440-i oklevele és Werbőczy Hármaskönyvének idevágó fejtegetései kivétel nélkül a koronával mint a királyi hatalom jelvényével foglalkoznak, s így bár koronáról beszélnek, valójában a koronázást és annak előfeltételeit tár-