Századok – 1942

Történeti irodalom - Eckhart Ferenc: A szentkorona eszme története. Ism.: Deér József. 201

204 TÖRTÉNETI IRODAI,ОМ A XIV. század utolsó éveitől kezdve jelentkező ,,corona regni Hungáriáé" kifejezést E. az ország koronájának fordítja s ez már szerinte „közelebb visz a királyt és rendeket magába foglaló dualisztikus államfogalomhoz". Ä korona-fogalom átalakulása Zsigmond királlyá választásának feltételeiben (1387) jelentkezik. A leendő király megígéri, hogy felbontja mindazokat a szerződéseket, melyeket „a nevezett Magyarország szent koronája, vagy valamely országlakók, vagy a nevezett Magyarország ellen" kötött. Állítsuk e mellé az 1386-i székesfehérvári országgyűlésen hozott törvény bevezetését, melyben a rendek fogadalmat tesznek, „hogv bárkivel szemben a respublika javát és az ország, valamint a szentkorona közös hasznát" tartják szem előtt. Ha E. az 1386-i szövegben még a régi korona-fogalom kifejezését látja, úgy nem látom be, hogy az 1387-i választási feltételek idézett részének felfogása ettől tulajdonképen miben is különbözik. Hiszen mindkét dokumentumban egyformán megkülönböztetést nyer egyrészt a magyar királyság koronája, másrészt pedig az országlakók, illetve az ország jelentésű regnum fogalma. A koronához a rendeknek még nincs közük. Valószínű ez már azért is, mivel E. megállapítása szerint „a király még a XIV. század végén is magáénak tekinti a szentkoronát és csak személyével együtt tartja azt az állam képviselőjének" (76. 1.). Nem érthetünk egyet az 1401-i interregnum idevágó megnyilatkozásainak értelmezésével sem. E. szerint: „Mivel a király nem gyakorolhatja hatalmát, a rendek azzal a fikcióval élnek, hogy a korona egyedül gyakorolja azt" (79. 1.). Nézetem szerint a rendek nem éltek ezzel a fikcióval s a koronának nem hatalmat, • potestas-t, hanem felhatalmazást, auctoritas-t tulajdonítanak. Csak a végrehajtó hatalmat tartották maguknak fenn, melyet auctoritate iurisdictionis sacrae coronae gyakoroltak. Az interregnum korának e sajátos kifejezésmódja tehát a még elevenen élő monarchikus érzületnek, a királyi korona előtt meghajló mentalitásnak a kifejezője, s annak a bizonyítéka, hogy a magyar közvélemény még királynélküli időkben sem tudta a koronából kisugárzó magasabb isteni auctoritas támogatását nélkülözni. E. is jól látja, hogy „nem lehet szó arról, mintha a korona a király fölé rendelt államszemélyiséget jelentene" (84. 1.). Nem szabad így értelmeznünk azokat a királyi okleveleket sem, melyekben a koronának s ebből kifolyólag (fer consequens) az egymásután következő királyoknak tett szolgálatokról van szó. Éppen az ilyen kifejezések mutatják legjobban, hogy a korona még csak a királlyal és nem a rendekkel van kapcsolatban. Péter, Szentgyörgy grófja részére szóló adománylevélben (1390) Zsigmond megdicséri ugyan őt, amiért „Magyarország java és méltósága érdekében", valamint Magyarország szent koronája iránt tanúsított hűségből neki és az országba nyomuló hadainak ellenállott, de ebből még nem következik, hogy „Zsigmond már el tudta választani a korona iránti hűséget a saját személyéhez való hűségtől és így a mindenkori királyi hatalom jelképét a királytól" (88. s köv. 1.). Ilyen elválasztásról már azért sem lehet