Századok – 1942

Szemle - Szabó István: A magyar parasztság története. Ism.: Berlász Jenő. 117

szemle 117 nemzedék ebben a vonatkozásban is a valóságnak megfelelő képet alkothasson magának. Csak így vetkőzhetjük le magatartásunk állandó, egészségesnek éppen nem mondható, defenzív jellegét. Krinç Miklós. Szabó István: A magyar parasztság története. (Kincsestár. A Magyar Szemle Társaság Kis Könyvtára, 8. sz.) Budapest 1940. Magyar Szemle. 16° 80 1. — Értelmiségünk régóta szükségét érezte egy világos, irodalmi fogalmazású, de szakszerű magyar parasztságtörténetnek. A történelmi materializmus szemléletének alkalmazásával a századfordulón készült, mindmáig egyetlen nagyobbszabású idevágó monográfia ugyanis a középeurópai világnézet éles fordulása folytán teljesen hitelét vesztette, következésképen az az erőteljes történelmi érdeklődés, melyet a népi irányzatnak és a szociális reformmozgalomnak a harmincas években irodalmi, társadalmi és politikai síkon történt feltörése keltett, nem nyerhetett kielégítést. Ezt az intellektuális hiányérzetet Sz. műve most jórészben megszüntette. A könyvnek azonban mégsem ez a konjunkturális szükségletfedezés ad különös jelentőséget, hanem az az eléggé nem méltányolható kulturális hatás, melyet a megnyilatkozó érdeklődés kihasználásával széles körben kifejthet. Az elmúlt évtizedben megújult és elmélyült társadalomtörténeti szakirodalom eredményeinek, részben saját kutatásainak rendkívül ügyes összefoglalásával Sz. a magyar parasztság történeti sorsának eseményeiről, életének fejlődéstanáról, a paraszttársadalom történelemformáló szerepéről olyan plasztikus képet rajzol, amelynek megismerése által értelmiségünk szegényes történelmi műveltsége igen értékes elemekkel gyarapodhatik, s a közvélemény megtisztulhat a romantikus történelmi-szociográfiai esszéirodalom elburjánzott tévtanaitól. Mindezen túlmenőleg meg kell állapítanunk azt is, hogy a jeles kis munka a szakemberek részéről is komoly figyelmet érdemel. A parasztságtörténet egy-két homályos pontjának (főkép a cselédréteg kialakulásának) feltárása, egyes korok történéseinek (pl. az úrbérrendezés komplexumának) igen világos értelmezése, terminológiai kérdések tisztázása, a jelenségek sokoldalú (jogi, gazdasági, szociológiai, pszihológiai) szemlélése, néhány erősen meggyökeresedett alaptalan teóriának (pl. az 1351 -i kilencedtörvény naiv interpretációinak, az 1514-i parasztlázadás igazolatlan okainak, általában az erőszakolt külföldi analógiáknak) határozott kiküszöbölése, a sokrétű anyagnak célszerű csoportosítása, a szemléletes, színes, de mindig józan előadás, úgyszintén a megoldásra váró hatalmas problémaszövedék biztoskezű megmutatása rendkívül tanulságos és elismerésre méltó. Berlász Jenő. Delmár Emil: Középkori magyar emlékek Svájcban. Budapest, 1941. 4° 46 1., 14 t. — A magyar műgyűjtés érdemes egyénisége értékes eredményekkel gazdagította a magyar történeti és művészeti emlékek anyagát. Az utolsó Árpád Svájcba jutott özvegyének, Ágnes királynénak és leányának, Erzsébetnek, a tössi apácának nyomában járt kegyeletes kutatással. A már másoktól közzétett emlékek — III. Endre házioltárkája, az ú. n. Ágnes-ruha —. ismertetését teljessé teszi. A még érdemben fel nem dolgozott emlékeket: a königsfeldeni kolostorból a berni múzeumba került magyar címeres zászlókat (legrégibb fennmaradt zászlóinkat), az ugyanezt az utat tett antependiumot, a königsfeldeni templom magyar címeres és Szent Erzsébet-alakos üvegablakait, III. Endre és Ágnes képével ékes ablakainak XVI. századi miniatura-másolatait, a templom magyar címeres.