Századok – 1942

Szemle - Gruenberg; L.: Die deutsche Südostgrenze. Ism.: Kring Miklós. 114

116 szkmi.e belőle, liogy sejtelme sincs a császár történeti szerepét átértékelő legújabb német irodalomról. Pedig mennyi hasznát vehette volna az ő szemlélete Brackmann elsietett megállapításainak! Sopront. Szombathelyt, Esztergomot, Székesfehérvárt, Budát és Pestet mái a XII. század derekán teljesen németnek látja (41. ].). Tévedésen alapszik az is, amit Bethlen Gábor politikai sikereiről mond (Bethlent különben — szerinte — a pozsonyi országgyűlés „Fürst von Ungarn"ná választotta.- Neki az erdélyi fejedelmek következetesen vajdák). A szerző modern, népi szemlélete a Habsburgok megítélésében jut a legerőteljesebben kifejezésre. Jellemzésükre a „pfäffisch", „von jesuitischen Beichtvätern abhängig" jelzőket találja a legalkalmasabbaknak. A horvát-magyar kiegyezéssel kapcsolatban a magyarok horvátországi politikáját ,,Vergewaltigungspolitik"-nak mondja (141. 1.). Bármennyire tiszteljük is a szerző magas eszményeit, mégis kifejezésre kell juttatnunk gyanakvásunkat, hogy nem ismeri e kérdés forrásait, de még a kisebbségi politikának Európában annak idején szokásos formáit sem. G. szerint a nyugatmagyarországi kérdésben a franciák magyarba iát, az olaszok magyarellenes álláspontot foglaltak el (157. 1.). Meg kell említenünk azt is, hogy a Trianonban elszakított magyarok számát csak két és félmillióra teszi (165. 1.). G. könyvének előadásmódja és szempontjai arra vallanak, hogy a sorozat, amelyben megjelent, az olvasóközönség szélesebb rétegeinek érdeklődését kívánja kielégíteni. Azt lehetne mondani, hogy ilyen könyvvel szemben nem egészen méltányos tudományos munkák megítélésénél szokásos mórtéket alkalmazni. Két okbóí is szükségesnak láttuk azonban, hogy G. művét komoly bírálat tárgyává tegyük. Az egyik az, hogy címe nem jelöli meg pontosan a könyvtárgyát. Érdekes tudományos probléma vizsgálatát ígéri s e helyett jólismert politikai küzdelmek hosszas, sokszor unalmas előadását kapjuk tőle. Munkája azok közé a könyvek közé tartozik, melyek a helyett, hogy közelebb vinnének egy-egy kérdést a megoldáshoz, még az érdeklődést is lelohasztják irántuk. De azért sem mehetünk el tévedései mellett szótlanul, mert erről a tárgyról előreláthatóan hosszabb ideig az ő könyvéből meríti tudását a németség. Számunkra pedig nem közömbös dolog tudni, hogy történelmünk európai problémáit miképen ítélik meg szomszédaink. Szeretném felhívni azok, elsősorban a gimnáziumi tanárok figyelmét, akiknek a magyarság történetszemléletének kialakításában szerepük van, hogy nemzeti szempontból mennyire fontos nyomon követni a nagy nemzetek felfogásának, szempontjainak minden változását. Történeti szerepünket úgy tudjuk velük megértetni, ha pontosan ismerjük az ő nézeteiket saját nemzetük múltjának eseményeiről. Az időnként náluk is bekövetkező újraértékeléseket figyelembe kell vennünk, mert különben érvelésünkkel éppen az ellenkezőjét érjük el annak, amit akartunk. Milyen szívesen emlegetjük például, hogy Magyarország 1278-ban Habsburgi Rudolfnak nyújtott segítségével nagy szolgálatokat tett a birodalomnak. Az újszempontú német történetírás pedig, így G.' könyve is - miután megállapította, hogy Ottokár ereiben német vér folyt, hogy számtalan német falut és várost alapított, hogy a partikularista, cseh vidéki nemesség a német parasztok támogatása miatt gyűlölte öt — a dürnkruti csatát, amelyben Ottokár elesett, a németség egyik legsúlyosabb katasztrófájának minősíti. Ezzel ugyanis — szerinte — hosszú évszázadokra hiusiüt meg Délkelet-Európa német vezetés alatt való egyesítésének lehetősége. Az efféle szemléleti változásokat ifiéjében kell megismertetnünk hazai közvéleményünkkel és különösen arra kell vigyáznunk, hogy a fiatal