Századok – 1942

Szemle - Gruenberg; L.: Die deutsche Südostgrenze. Ism.: Kring Miklós. 114

SZEMLE érzék tolj es hiánya már ilyen egyszerű külsőségekben is, mint az. olvashatóság, megbosszulja magát. Nem is lenne érdemes bővebben foglalkozni a munkával, ha előszavában, amelyet a középkori történet ismert művelője, H. Lüpke írt, olyan megállapításokra nem bukkannánk, amelyek módszertani szempontból figyelemreméltóan magyarázzák a könyv beállítottságát és sok megállapítását. Lüpke ugyanis aggodalmaskodva veti fel a kérdést, vájjon nem korai-e már most, amikor még folyik a küzdelem a német, nép szabadságáért és életteréért s amikor még nem lehet, tudni, hogy hol húzódnak majd a jövendő Német birodalom határai, visszapillantani a birodalmi határok történetére; nem kellene-e megvárni az időpontot, amikor Hitler ezt az ezeresztendős küzdelmet befejezi, hosszú időkre állandósítja a határokat és csak azután, az így elért, új álláspontról tartani szemlét a mult. felett. 1 -Ez a kutatási célokat kitűző elmefuttatás kétségtelenül újszerű. De abban a módban is, ahogyan G. a német történelem néhány alakját és eseménysorát beállítja, szintén van újszerű, ha a szónak nem is eredetiséget jelentő értelmében. Ez a szemléletmód ugyanis ma már a régibb történészgárda körében is szerzett magának híveket. A szemléletmód ellen nem tennénk kifogást, ha azt nem tapasztalnék, hogy egyoldalúan alkalmazza mértékét G. Mert akkor, ha a németségre így kedvezőbb, nem egyszer használja a régi, más értékelési eszményeket követő német történetírás szkémáit. így maradnak a X. századi magyarok továbbra is rablók, akiknek vad portyázásai nyomán rettenetes és förtelmes volt a pusztulás (2(1. 1.). A szerző Babenbergi Frigyes eljárását. IV. Bélával szemben együttműködésnek nevezi (42. 1.). A török idők alatt Európa bástyája Ázsia ellen Bécs és az Ostmark — G. megítélése szerint (65. és 71. 1.). A nem egyenlő mérték alkalmazásának következménye, hogy ez az erősen népi beállítottságú író egy szóval sem emlékezik meg azokról a hallatlan s - - mint a következmények igazolták — pótolhatatlan veszteségekről, amelyeket a magyarság népi állománya szenvedett el a török háborúk korában. Míg Savoy ai Jenőt, török politikája alapján, minden idők egyik legnagyobb államférfiénak nevezi, addig Zrínyi neve elő sem fordul G. könyvében (72. 1.), sőt nem minden ól nélkül említi, hogy az 1529-ben Bécs ellen induló ázsiai seregek Zápolyai Magyarországának voltak szövetségesei, megfeledkezvén arról, hogy a magyarság mereven szembeszállott a király és délszláv származású környezete törökbarátságával (65. 1.). A török-megszállta területek nagy nyomorúságáról szólva azon kesereg, hogy a németek kulturális teljesítményei mind megsemmisültek (81. !.). A monarchia kormányában a kiegyezés után sok volt ugyan a német, de jellemes ember — G. szerint - nem akadt köztük: politikai pályájukat népiségük feláldozásával futották meg (127. 1.). G. szemléletében a német, népi érdek egyet jelent a történelmi igazsággal. Csak így magyarázhatjuk meg azt, amit a soproni népszavazásról ír: a népszavazás ,,rég bevált magyar hagyomány szerint ... a lakosság jogainak szemérmetlen semmibevevésével és kíméletlen terrorizálásával" folyt, le (157. ].). E súlyosabb tárgyi tévedéseken túl kisebbek is szép számmal akadnak az alapjában elhibázott könyvben. Ügy véli a szerző, hogy a római Savaria helyén fejlődött ,,Steinamanger"-ben a VIII. és ÍX. század fordulóján ,,a németek száma igen jelentékeny volt" (15. 1.; mellesleg arra is kíváncsiak volnánk, hogy milyen egykorú forrásból veszi a Steinamanger nevet? V. ö. Handwörterbuch cles Grenz- und Auslanddeutschtums, I. k. 672. 1., Klebel térképe: Westungarn im 9. Jahrhundert,). Amit III. Ottóról ír, teljesen elavult (28. I.); kitűnik 8*