Századok – 1942

Szemle - Gruenberg; L.: Die deutsche Südostgrenze. Ism.: Kring Miklós. 114

114 SZEMLE гаек építettek ki a maglik területein. így egy-egy erőskezű uralkodó erőszakkal össze tudta ugyan fogni ideig-óráig az egész birodalom erejét, ám azt nem lehetett megakadályozni, hogy az egyes terri­tóriumok jól megszervezett kormányszerveikre támaszkodva mind jobban függetlenítsék magukat az egész birodalom érdekeit képviselő császárságtól s végül is önálló, öncélú államokká fejlődjenek. R. elő­adásának második részében a német partikularizmus káros követ­kezményeiről beszél, a birodalmi határ lassú összezsugorodásáról, a nyugat-német népi területek állandó csökkenéséről. Istványi Géza. Gruenbcrg, L.: Die deutsche Südostsrrenzc. (Die Grenzen des Reiches, Bd. 1.) Leipzig—Berlin 1941. Teubner. 8° VIII, 199 1. Nagyszabásúnak látszó vállalkozás első köteteként jelent meg G. könyve. Tárgyánál fogva a sorozatnak éppen ez az első kötete érdekel bennünket a legjobban, hiszen a Németbirodalom délkeleti határá­nak jókora darabja egyszersmind a magyar királyság határa is. De mint tudományos probléma is egyike az érdekesebbeknek: vizs­gálni, hogyan alakult az emberek élete népek, kultúrák, államok érintkezési pontjain. A határok fogalmában sok à humánum és ennél­fogva sok a historikum is. Mindig ott ós akkor jelennek meg, ahol és amikor emberi közösségek életük egyéni, sajátképeni. másoktól elütő vonásait akarták kifejezésre juttatni és biztosítani. Természetük­ben rejlik, hogy magában álló emberi közösség a magasabbrendű, átfogóbb értelmű határ fogalmát nem ismerheti. Két, életét tudatosan élő, céljait ismerő közösség harcából születnek meg a határoknak századokon át változó formái. Ha határokról beszélünk, akkor rend­szerint a mai megjelenésiikbeiKszinte közvetlenül érzékelhető állam­határokra gondolunk. Az államhatár hosszú történeti fejlődés ered­ménye. Elemei a népi élet legrégibb korszakában, annak ősi formáival együtt alakulnak; gazdasági, hadászati, társadalmi, kulturális erők formálják őket tovább, hogy maradandó képződményekké politikai küzdelmek tüzében érlelődjenek. Az államhatárok történetének vizsgálatában még a kezdet kezdetén tartunk, s így örömmel kell üdvözölnünk minden olyan kísérletet, amely e kérdés sokrétű problematikáját, feltárni igyekszik. A kritikus ilyen esetben még az elhibázottnak tartott koncepciót is méltánylással fogadja, ha a megbírált munka akár adataival, akár beállításával ellenmondást vált ki, gondolatokat ébreszt s további elmélyülésre ösztönöz. Attól a könyvtől azonban, amelyik ilyen, problémában gazdag tárgyat, ellaposít, az elismerésnek minden formáját, köteles megtagadni. A tudományos ítélet mérlege a kutató­kedv hiányát a tévedésnél is súlyosabb hibának mutatja. G. könyvének elolvasása után azt kell mondanunk, hogy túlságosan sokat vár tőle az, aki a határproblémának akár egyoldalii megvilágítását is keresi művében. Nem csupán a problémát nem látja meg a szerz,ő, hanem voltaképen nem is a határokkal foglalkozik. Közel kétszáz lapon azt vizsgálja, hogy miképen tudta érvényesíteni a németség a délkeleteurópai térben politikai akaratát. Eleinte még gondol a szerző arra, hogy a határokról kell írnia, később azonban teljesen belemerül a német, népiségért vívott küzdelmek leírásába és mintegy csak függelékképen illeszti egy-egy hosszabb fejezet végére a határokról szóló részt. Ezt az elcsúszást a politikai, népi és kultu­rális határok megkülönböztetésének elve sem menti. A fogalmak előzetes, logikai tisztázásának hiányában éppen itt találjuk a leg­nagyobb zavart. Előadásából soha sem tűnik ki elég világosan, hogy melyik határfogalommal dolgozik éppen. A tudományos probléma-

Next

/
Thumbnails
Contents