Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

Ifi MADZSAR IMRE a valóságos élményt jelentő vegyülésükben rendszerint majd az egyik, majd a másik elem jut túlsúlyra és színezi azt. a változatos esetek oly sorát hozva, létre, amely két szélsőségnek ideális határesete között helyezhető el. A mikroszkóp csövébe nézve figyelmem erejét a nyelv találó kifejezése szerint összpontosítani igyekszem arra, ami éppen itt és most előttem van. De ha célomat tökéletesen elérném, az itten egy minden kiterjedés nélküli abszolút térpontra, a most pedig egy olyan matematikai időpontra zsugorodnék, amely minden időbeli kiterjedés híján szintén nem volna képes semmiféle élménytartalmat befogadni. A szinguláritás eszerint csak többé-kevésbbé megközelíthető, de valóban soha el nem érhető ideális határeset. Megfordítva bármily távolba, bárminő messze múltba, az általános eszmék és elvont igazságok bármily magas régiójába szárnyal gondolatom vagy képzeletem, sohasem képes valóban és teljesen elszakítani (χωρί£€ΐν) a kötelet, amely őt a közeltalajhoz rögzíti. Minden gondolat vagy elképzelés valakinek képzete, gondolata s egy bizonyos helyen és időben megy végbe vagy jelentkezik. Ezért valóban találó Bergson szemléltetése, aki „Matière et mémoire" c. művében az észrevételt vagy érzéki élményt (perception) egy olyan lefelé fordított" kúppal ábrázolja, amelynek végtelen nagy s ezért mozdulatlan az alapja, csúcsa pedig folytonosan halad az idő mentén előre. Az elmélkedő szellem Droysen szerint bizonyos fokig áttörheti a végesség korlátait, bár tökéletesen sohasem, mert hiszen eszméit csak véges formában tudja elképzelni : mit den Fußspitzen berührt er die Erde.1 Mind e szavakban, mind pedig a velők teljesen rokon bergsoni képben ismét valóságos élménytartalommal állunk szemközt, amelyben a különös, illetve az általános, a véges, illetve a végtelen sohasem hiányzik teljesen, éles határ sincs köztük. Különbséget kell tennünk tehát egyfelől logikai, absztrakt különös és általános, másfelől pedig a szkolasztika által nem elég szerencsésen alkotott „concretus" kerülésével inkább reálisnak nevezhető különös, illetve általános között. Ennek figyelembevétele nélkül azt a nagymuJtú vitát, illetve nézeteltérést sem tudjuk igazán eldönteni, amely a különös és az általános sajátos jelentősége és ezzel kapcsolatban a természeti és a történeti megismerés tudományos értéke felől keletkezett. Lássuk ezt kissé közelebbről. Mint ismeretes, a görög bölcselet következetesen az általánost helyezte a tudomány célpontjába. A történetírást nem vette föl a maga tudományrendszerébe. A öóEa LIÉT" 1 Grundriss der Histoiik (1808), 65. 1.