Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 35-αίσ»>ησέως tárgya az érzékelhető, egyes és változó, míg az 'επιστήμη, vagyis a tudás csupán arra vonatkozhatok, amit az érzéki tünemények sokadalmával szemben az állandóság, egyetemesség és fogalmi elgondolhatóság ismérvei jellemeznek. Mivel pedig a művészettel és költészettel való benső rokonsága folytán a történetírás maga sem tartott igényt századokon át a tudomány nevére, — sőt lehet-e akár manap is nagyobb igénye annál, amit sajátos megismerésmódjának már Platon juttatott, hogy t. i. a barlang árnyainak ismétlődő sorából, tapasztalat útján megsejtse a jövőt - érthető, hogy amikor újabb időkben mégis a tudományok respublikájába kívánkozott, azzal az ellenvetéssel találkozott, amely például a mult század első felében Schopenhauernél jutott éles kifejezésre. Szerinte a történetírás nem igazi tudomány, mert az egyes tényeknek magukban véve nincs a tudomány szempontjából jelentőségük. Érthető viszont az is, hogy amikor ugyané század második felében a szellemi és történeti tudományok jogaiért megindult a küzdelem, először is a különös, az egyes értékének megvédése látszott szükségesnek. Ezért állapítja meg például Windelband : (es) muss daran festgehalten werden, dass sich alles Interesse und Beurteilen, alle Wertbestimmung des Menschen auf das Einzelne und das Einmalige ruht.1 A gyermekgyilkos Margit tragikus sorsát közömbössé halványítja — ám csak egy Mefisztó, nem pedig borzalmát nem titkoló szerzőnk szemében ! — annak tudata, hogy ez csupán számtalan azonos eset egyike. Windelband idézett tétele igazán csak megfordítása annak, amit pl. a pozitivista Bourdeau másfél évtizeddel előtte így fejezett ki : Alors que les faits singuliers n'ont qu'une valeur circonscrite et passagère, les faits réguliers ont une importance générale et permanente.2 Melyikről, az elvont vagy a valóságos egyesről vagy különösről van szó egymással itt szembesített szerzőinknél ? Ha az előbbire gondolunk, akkor az idézett német mondat akaratlanul is értéktelenné teszi a logikai általánost s így a történelmet tulajdonképen az elméleti természettudományok, sőt általában az összes ú. n. rendszeres diszciplínák devalválása árán menti meg. Ha viszont a reális különösről van szó Windelband tételében, akkor ez hallgatólagosan az abból teljesen sohasem hiányzó általános értékét is elismerte. Kzzel szemben a francia pozitivista, aki csak a logikai különöst és általánost tartja szeme előtt, minden igyekezete ellenére is szükségképen megsemmisíti a történet-1 I. m. 21. 22. 1. 2 L'histoire et los historiens (1888), 123. 1.