Századok – 1941
Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Lónyay Menyhért közös pénzügyminisztersége 1870–1871 363
394 JUHÁSZ LAJOS' mutatta, a másik része pedig legalább is nem vetett fel olyan mozzanatot, amely a békés út járását valamiképen megakadályozta volna. A Langrand-Dumonceau-féle intézetek, illetőleg a felszámolásukkal megbízott szervek megértéssel fogadták a megegyezés gondolatát és az 1871 közepén egyedül fizetésképes Industriel képviselője közölte, hogy körülbelül 10 millió frankkal valamennyi igényt ki lehetne elégíteni és el lehetne simítani minden bajt. Hogy a részvényesek és hitelezők körében nagyfokú türelmetlenség mutatkozott, az nem volt meglepő. Igazán kellemetlen és esetleg gátló körülmény csupán a Thurn-Taxis-család részéről tanúsított merev magatartás volt. Pedig ez a merevség annál kevésbbé volt indokolt, mivel a pereskedés könnyen azzal az eredménnyel végződhetett volna, hogy a családot az aláírt részvények után körülbelül 21 millió frank utánfizetésére kötelezik, sőt bizonyos kérdésben Langrand-Dumonceauval együtt felelőssé is teszik, minthogy Thurn-Taxis hercegnek a Général ügyvitelében vállalt szerepe erre lehetőséget nyújtott. Akkor pedig rossz esetben több mint 40 millió frankos további veszteséggel lehetett volna számolni; így elsősorban azt a 10'5 millió frankot kellett volna megfizetni, amelyet a herceg kezességére vett fel Langrand-Dumonceau a bécsi Angol-Osztrák banktól. De még az Angol-Osztrák bank képviselője is hajlott, akár valamelyes veszteség árán is, a kiegyezéses megoldás felé, úgyhogy Lcnyaynak szinte kizárólag a Thurn-Taxis-család ellenkezését kellett legyőznie és aztán magát a kiegyezést kellett valamilyen formában létrehoznia. Lónyay ekkor már világosan látta maga előtt a helyzetet. A herceg megbízottjainak az 1868-i szerződés fenntartását követelő álláspotját nem szabad érvényesülni engednie két okból. Először, mert ez feltétlenül pörre vezet és így magában rejti azt a veszélyt, hogy kínos és mindenképen elkerülendő módon kapcsolatba hozza a botrányos üggyel Ferenc József személyét; másrészt pedig azért sem, mert anyagilag is ez a kedvezőtlenebb megoldás. Lcnyay tehát elhatározta, hogy kialakít egy tervet az általános megegyezésre a herceg és a Langrand-Dumonceau-féle bankok, va1 amint a velük szemben követeléssel fellépők között, aztán elfogadtatja javaslatát a herceg megbízott ai val. Elképzelése a kiegyezésre nézve a következő volt. Mivel számítása szerint a Langrand-Dumonceau-féle csődtömegben pillanatnyilag körülbelül 9 millióval nagyobb az aktíva, mint a passzíva, egy általános felszámolás meghozhatja a kérdés végleges lezárását. Ezt azonban megakadályozza az a körülmény,
