Századok – 1941

Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Lónyay Menyhért közös pénzügyminisztersége 1870–1871 363

364 JUHÁSZ LAJOS' utalta. A közös pénzügyminisztériumba így befolyó összeget a közös pénzügyminiszter kezelte, vagyis a közös költség­vetésben előírt célokra átadta közös minisztertársainak. Ezenkívül a közös pénzügyminiszter feladata volt még a közös jótállás alatt lévő függő államadósságok kezelése, és abban az esetben, ha a két ország törvényhozása közös kölcsön fel­vételét határozza el, ennek a kölcsönnek megszerzése, továbbá a felhasználásáról és visszafizetéséről való gondoskodás., A pénzügyminiszter esetében is betartatott tehát az az elv, amely általában az egész közös minisztériumra nézve fenn­állt: ,,a közös ügyek mellett sem egyik, sem másik résznek külön kormányzati ügyeit nem viheti, azokra befolyást nem gyakorolhat".1 A közös minisztériumok megalakulása és így a közös pénzügyminisztérium szervezésének kezdete 1867 végére esik. Az első közös pénzügyminiszter báró Becke volt. Becke hivatali pályáját pénzügyi tisztviselőként kezdte, majd több balkáni és közelkeleti konzulátuson működött. A krími háború után mint a Duna-bizottság tagja, illetőleg a trieszti Központi Tengerészeti Hivatal alelnöke folyami és tenger­hajózási kérdésekkel foglalkozott. Később a Belcredi-kormány pénzügyminisztériumában gróf Larisch alatt előbb osztály­főnöki, majd alállamtitkári rangban olyan hasznos munkás­ságot fejtett ki, hogy Larisch visszalépése után 1867 január­jától kezdve a minisztérium vezetésével bízatott meg, sőt rövid időn belül Willersdorf kereskedelmi minisztériumát is átvette. Ebben a kettős miniszteri minőségben folytatta a magyarokkal kiegyezési tárgyalásait. Természetesen főként Lónyayval voltak hosszú és komoly vitái, amelyeket azonban mindenkor egymás álláspontjának kölcsönös megbecsülése, a támadt nehézségeknek közös erővel való leküzdésére irá­nyuló törekvés jellemzett. A kiegyezési munkálatokban rész­vevő magyarok általában elismeréssel voltak képessége és megértő magatartása iránt. 1867 végén, a bécsi Auersperg­kormány megalakultával az osztrák pénzügyminisztériumból a közös pénzügyminiszteri állásba való távozását őszinte saj­nálkozással vették tudomásul addigi munkatársai, köztük a pénzügyminiszterségben magyar társa., Lónyay is.2 Becke kineveztetése után rögtön megkezdte a közös pénzügyminisztérium szervezését. Ε téren minisztériumának a kiegyezési törvényekben meghatározott hatáskörét kellett 1 Nagy E.: Magyarország közjoga (Budapest 1914), 417. és köv. 1. 2 A. Czedik : Zur Geschichte der k. k. österreichischen Minis­terien, 1861 1916 (Teschen—Leipzig 1917), I. 72. és köv. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents