Századok – 1941

Szemle - Hegedüs Loránt: Két Andrássy és két Tisza. Ism.: Varga Zoltán 325

SZßMLK 325 tereknek, a „mostoha sors műveit eddig is megtizedelte, olajképe1 közül sok ismeretlen helyen lappang, falfestményei közül pedig nem egy végleg megsemmisült". Ezért oly becses az a teljesség, mellyel Y. a mester ismert fontosabb munkáit leírja. Anyagát is úgy csoportosítja, hogy a fontosabb s technika vagy tárgy szerint összetartozó művek szinte önálló monográfiaszerű tárgyalást nyertek, nagyban megkönnyítve így a hatalmas anyagban való tájékozódást, amellett, hogy az időrend és a művészi formai fejlődés logikája mindvégig ura'kodó, vezérszempont marad. Negyvenöt táblán nagyobbrészt ritkán reprodukált s részben először bemutatott Lotz-képek követik az előadást, s a függelékben a fontosabb művek létrejöttének körülményeit megvilágító okiratok szövege. Névindexen kívül külön mutató igazítja el az olvasót a tárgyalt Lotz-képek kikeresésében, műfajok szerint csoportosítva. Külön kell megemlékeznünk a lapalji jegyzetek gazdag és érdekes anyagáról, mely szerves összességében önálló értéket képvisel. Kit m pis Antal. Hegedűs Lóránt: Két Andrássy és két Tisza. Budapest é. n. Athenaeum. 8° 379 1. — Széchenyi és Kossuth életrajza után H. magyar trilógiájának befejezéseként e harmadik kötetben négy nagy magyar államférfi pályáját fogja össze. Az idősebbik és ifjabb Andrássy Gyula s Tisza Kálmán és Tisza István életrajzának egv kötetbe sűrítése kétségtelenül nem könnyű feladat. Mintegy fél század világpolitikájának és belső magyar életének nehéz kérdései csoportosulnak e négy alak körül. S valóban, a könyv nem mentes bizonyos aránytalanságoktól : szerzője mennél jobban közeledik korunkhoz s ahhoz az időhöz, melyben maga is a politikai élet tevékeny tagja lett, annál szűkszavúbb. Ez a magatartása teljesen tudatos. Nem akar sem memoiret, sem önéletrajzot írni. Ezeket a műfajokat kevésre becsüli, s éppen ezért aggodalmasan kerüli a személyes benyomások közlését. H. maga is érzi, hogy könyvének sebezhető pontja ez az óvakodás, de — mint mondja — inkább vállalja a vádat, hogy a második nemzedékkel túlságosan gyorsan végez. Nem tartjuk szerencsésnek azt a történetírói módszert, amely a két fiúban csak az apák „vetített falképeit" látja s amely a két Andrássyról és a két Tiszáról írt műben az ifjabb Andrássy Gyuláról és Tisza Istvánról csak azért kíván szólni, mert úgy találja, hogy a két apa szerepe csak fiaik által „kapja meg a drámai befejezést". H. elsősorban lélekrajzot akar adni. Maga is „Kísérteties Színjátékról" beszól, s alakjai is gyakran úgy tűnnek fel, mint végzettragédiák hősei, eszközök magasabb hatalmak kezében, kiket valami láthatatlan erő sodor tova (pl. 275. 1.). A történelem azonban H. előadásában nem csupán komor végzettragédiának tűnik fel. hanem néha artistamutatványnak, sőt bábjátéknak látszik. A keserű és humoros elképzeléseket azonban áttöri a szerző mindig megújuló lelkesedése tárgya és hősei iránt. A gyakorlati politikai pályán megedzett tekintete a világesemények nagy összefüggései iránt viszont ismét hűvös légkörbe állítja gyakran rapszodikus fejtegetéseit. A munka a kiegyenlítetlenség hatását kelti, — de egy igen sokoldalú, költői, tudományos és politikai problémák iránt egyaránt érzékeny lelkület hatását is. Az elmondott megjegyzések nem akarják kétségbevonni H. könyvének értékét. A másik oldalon sok alapos kutatásra és személyes élményre támaszkodó éles megfigyelés áll. Könyve azonban nem éri el, hogy Tisza Kálmán alakja —- amint ő hirdeti — valóban márványnak lássék (178. 1.). Túlzott, midőn az idősebb Andrássy Gyulát következetesen „boliém-zseni"-nek és ,,lángész-bohém"-nek