Századok – 1941

Szemle - Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Ism.: Kampis Antal 323

SZEMLE a cenzúra ezekben kevésbbé talált kivetni valót, pedig bőven lehetett a jelen viszonyokra célzásokat rejteni beléjük. Ma újra divatjuk van a történeti regényeknek, egyúttal azonban éppen a legintelligensebb körökben eléggé megérdemelt nemtetszés nyilvánul velük szemben. Az 1850 körüli és általában a történeti regények olvasása azonban éppen történészek számára nincsen tanulság nélkül. Látjuk, hogy régi történetíróinkból mit olvasott, mit talált érdekesnek az akkori írósereg és utánuk az olvasók tömege. Nyugodtan lehetne eltölteni egy szemináriumi félévet pl. a „Magyarország 1514-ben" kútfőinek és az azóta ismeretessé vált forrásanyagnak összehasonlításával. Történelmi szempontból is érdekes, hogy a romantika korában nálunk a német hatást fölváltja a francia és angol, mely a realizmus korában még erősödik. Az egykorú társadalomra jellemző, hogy regény- és novellahős rendesen nemes ember, gyakran mágnás, ritkán polgár vagy paraszt. Az 1848 körüli közhangulatra reakció a „Régi táblabírák", mely döfött ugyan Bach felé is („még akkor a Gondviselésnek nem volt olyan közvetlen érintkezése az emberi ügyekkel, sok volt rábízva magánosokra is"), de intés volt az egykorú írek részére is, ak k a nemesnek csak két típusát látták : a Pesten ügyetlenkedő parlagi gavallért és az otthon népnyúzásból élő zsarnokot. Szaktörténészeink figyelmét fölhívja Sz. azokra a szépprózai művekre, amelyek zenészről, festőiskoláról, színészről vagy más társadalmi típusok életéről szólnak a folklorisztikában bátran használható realizmussal. Bartalusnak, Abonyinak és másoknak ilyen tárgyú elbeszéléseit valóban a történetíró sem mellőzheti megvetéssel. Még Kemény Zsigmond Széchenyi-portréjához is kapunk színeket és vona'akat ugyancsak Keménynek, Podmaniczky Frigyesnek és másoknak szépirodalmi munkáiból. Ezeknek hitelességét Széchenyi páratlan becsű naplójából ellenőrizhetjük. Sz.-nek akadémiai nagyjutalommal kitüntetett műve nemcsak azért hasznos olvasmány historikusok részére, mert számos ilyen adatot közöl, hanem azért is, mert a magyar szépirodalom figyelésére ösztönöz. Sz. megmutatja az irodalomban a közvélemény hasítottságát pl. II. József vagy a szabadságharc megítélésében, rámutat az írók gondolkozásában beálló fejlődésre olyan apróságokban is, mint az, hogy Gyulai Pál egyik művében a zsidókra és cigányokra tett megjegyzését a későbbi kiadásokból kihagyta. Ezeknél is érezzük, hogy Sz. a rendelkezésre állott nagy terjedelem ellenére is csak kivonatot adhatott . Mellőzi pl. annak megemlítését, hogy Jókai humoros rajza, a Kalmár és családja, miért nem lehetett Görög, vagy Rác, vagy Örmény és családja. Ez a tréfa nemcsak az egykorú cenzúrára jellemző, hanem arra is, hogy abban az időben milyen összetételű volt kereskedői társadalmunk. Számos ilyen példa mutathatja, hogy Sz. gazdag tartalmú munkája mégis csak ritkabecsű kiinduló pont. Középiskolai tanáraink Sz. segítségével jobban föl tudják használni a magyar irodalmi olvasmányokat a történettanításban, mint eddig, ezt pedig nem csupán a tanárok fogják örömmel üdvözölni, hanem a tanulók is, akik mindig hálásak a lélekgyarapító élvezetekért. A történetírónak tett hasonló szolgálatokon felül azért is hasznos Sz. művének tanulmányozása, mert legnagyobb szépprózairóink gondos méltatásából a jó előadásra találhat benne kitűnő példákat, s ami talán a legfontosabb : ösztönzést nyer a szépirodalmi olvasmányok körének kiterjesztésére. Török Pál. Ybl Ervin: Lötz Károly élete és művészete. Budapest 1938. M. Tud. Akadémia. 8° 520 1. 45 t. — A tegnapot történelemmé avatni, a