Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 19-összefüggő áttekintésére és megörökítésükre nem gondol. Mikor el-elborongunk mult éveink történetén, mintegy egészen átengedve nekik önmagunkat, éppen úgy emlékeinknek túlnyomóan a saját hatalmukból való felmerüléséről és egymáshoz való társulásukról van szó, mint amikor a törzs kegyelettel emlékezik meg őseiről, kiknek szelleme, mint a Julius Caesaré Brutus előtt, mint Nagy Lajos alakja Lackfi Endre csatájában, a maga hatalmából jelent meg az élők szemében. Ezzel szemben mind a naplóírás, mind a történetírás és a történettudomány művelése tevékenység, irányított folyamat, fölmerülés helyett fölidézés, csoportosulás helyett csoportosítás. Legalábbis az idő egymásutánjába kénvszerített társulás. Már az egyéni emlékezésnek két, egyfelől akaratunktól túlnyomóan független és másfelől szándékunktól vezetett,*gondolatmenet alakját öltő alfaját kell megkülönböztetnünk. A történetírás közvetlenül az utóbbira támaszkodik, arra, amelyet Aristoteles a plátói műszóhasználet megváltoztatásával 'αναμνήσις-nek nevezett. Minthogy a történelmi emlékek nem egyetlen forrásból fakadnak, hanem különböző egyének vagy embercsoportok élményeiből és emlékeiből gyűlnek egybe, a történetíró a maga tervszerű munkája során nem egyszer ellenmondásokra fog bukkanni egyes hagyományok között. Némelyek szerint Szár Lászlótól, mások szerint pedig Vazultól származott a három Árpádházi testvérherceg. Ekként áll elő már korán a történeti kritika elvi szüksége, eszközeinek és módszereinek jóval későbbi, hosszú és fáradságos kifejlesztéséből pedig az eddig általános névvel történetírásnak nevezhető tevékenységgel szembeállítható, igazán csak az újkornak köszönhető történettudomány. A tudomány azonban tudás s ez az utóbbi a tudattal valójában egyet jelent. A két magyar képző között nyelvészeink tanúsága szerint eredetileg nem volt különbség, olyan, mint a minőt ma pl. írás és irat vagy emlékezés és emlékezet között teszünk. Az -at, -et is nomen actionis-t képezett s a tudat purus actus-nál igazán mi volna egyéb % A tudat nem valami tartalom s ne is beszéljünk tudattartalomról, mert ez csak véget nem érő bonyodalmakra vezet. A tudás vagy tudat egy tartalomnak megragadása. Ha mármost mind az emlékezés, mind pedig a ráépülő történeti megemlékezés csak egy nem tudatosítható és éppen ezért sokkal inkább a sejtelem, a költői és művészi megérzés, mint a fogalmi tudás által megközelíthető alaprétegen lehetséges, akkor tulajdonképen ennek a ténynek többé-kevésbbé világos felismeréséből fakadtak mindazok a törekvések, amelyek vonakodtak vagy vona-