Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

20 51ADZSAR HIRE kodnak a történelmet minden ízében besorolni a tudományok közé s a tudomány rangjára való ú. n. felemelése" helyett inkább a vallásos világszemlélettel, a metafizikával, költészettel vagy a művészettel való benső rokonságát igyekeztek kiemelni. Nem jogtalanul tették. A történelem, mint Hegel is kiemeli. kétségtelenül a tudatos és tudatosan történetet teremtő, ú. n. művelt ember alkotása. De azért létrejötte mégsem magyarázható meg a korábbi, azaz ,,tudományosságelőtti'' fokozatok és jellemző multkapcsolataik figyelembevétele nélkül. Vagyis az ismert módon egyszerűen úgy, hogy ami elmúlt, nem semmisült meg teljes egészében és minden nyom nélkül, hanem egyes részei a véletlen kedvezéséből elkerülték e sorsot s e töredékekből, t. i. a már említett hagyományokból és az ú. n. maradványokból, a múltnak e megfagyotton ránk jutott darabjaiból a történettudós képzelete helyreállítja az egészet. Ebben a rekonstrukciós magyarázatban újra benne van a már kimutatott petitio principii. Sohasem lehetne szó történelemről, ha az elmúlás akár csak részleges, azaz egyes részeknek többé-kevésbbé épen és változatlanul való fennmaradásával enyhített megsemmisülést jelenthetne. Egészen úgy, mintahogy emlékezésről is nem csupán akkor nem lehetne szó, ha minden pillanat élménytartalma nyomban tökéletes és végleges feledésbe merülne, hanem kétségtelenül akkor sem, ha pusztán csak annyi volna a tényállás, hogy egyes élménytartalmainknak bizonyos alkotóelemei, főleg és elsősorban az eredeti élmény jelenlevő valóságáról tanúskodó vonások eltűnnek s ami többé-kevésbbé fogyatékosan és elhalványodva megmarad, egy későbbi időpontban ismét jelentkezik. Semmiképen sem tudnánk ugyanis ez esetben kimutatni, hogy minő jogcímen tekintjük ezt a képet többnek és másnak, mint a sajátmaga jelenlevő, éppen mostani valósága tanújának. Amint a közismerten népszerű nyom- vagy engramm-elmélet az egyéni emlékezés rejtélyéből, éppen úgy az, amit itt maradvány- vagy rekonstrukcióelméletnek neveztünk, a történetírás lehetőségéből semmit sem magyaráz meg. Sem a jelenre vagy a jövőre való lelki irányulásunkat időnkint fölváltó tudatos (egyéni) emlékezés, sem pedig az egészen ugyanily természetű, csupán sokkalta szélesebbkörű történeti megemlékezés nem lehetséges „emlékezet"' nélkül, mintahogy más megfelelő magyar szó híján a múlttal való állandó, folytonos és valóságos, bár tudtunkon és érzéki szemléletünkön kívüleső lelki kapcsolatunkat e fejtegetésekben röviden elneveztük.