Századok – 1941

Történeti irodalom - Kardos Tibor: Középkori kultúra; középkori költészet. Ism.: Barta István 294

288 TÖRTÉNETI IRODALOM 294 nemzeti tudatra ébredésének problémáját , mely ma még nem egészen világos, a mi feldolgozásaink segítségével fogják véglegesen megoldani, s az eredményben nemcsak a germán türelem, mások sajátságait tisztelő magatartás színei tűnnek majd elő (84. 1.), hanem a magyar vonások is. >Iaksay Ferene. Kardos Tibor : Középkori kultúra, középkori költészet. A magyar irodalom keletkezése. (A Magyar Történelmi Társulat könyvei, VII.) Budapest 1941. Franklin Társ. 8° 290 1., 1 t. Egy nagyrahivatott fiatal tudós fejlődésének fontos állomását jelenti a Magyar Történelmi Társulat új könyve. Szerzőjét számos korábban megjelent, szakkörökben nagy elismeréssel fogadott tanulmánya alapján a magyar humanizmus legalaposabb ismerőjének tekintettük eddig is. Most végre könyvvé érett benne mindaz, amit sokéves kutatásai alatt újnak ismert meg, látóköre is kiszélesedett, a humanizmus gyökereinek kutatása közben új tájakra jutott el, mélyen behatóit a humanizmust megelőző századok szellemi életébe is. K. rendkívüli munkakészségével arányban áll tárgyi tudása, érdeklődésének sokoldalúsága, ötletgazdagsága s ezek a képességek alkalmassá teszik arra, hogy a részletmunkálatok elvégzése után nagy szintézisekre vállalkozzék. Ahhoz a műfajhoz tartozik ez a munka, melynek műveléséhez a tárgyi ismeretek tömege mellett valóban fantáziagazdagság és nagy írói készség is szükséges. Tárgyánál fogva az irodalomtörténethez áll legközelebb, de felszabadítja magát a régi irodalomtörténetírás formai és módszeres kötöttségei alól és azt az eleven formát veszi fel, amelynek a külföldi irodalomban Huizinga, nálunk Horváth János a legjelesebb képviselője. Az irodalom K. ábrázolásában a társadalom mozgó, hullámzó, fejlődő talajából nő ki, abból táplálkozik, s formálódásának törvényeit is csak a társadalmat alakító erőkön keresztül ismerhetjük meg. Anyaga a történelem, az irodalom, a társadalomtörténet, az etnográfia stb. elemeiből tevődik össze, együtt azonban nem irodalomtörténet, nem művelődéstörténet, nem is társadalomtörténet, hanem a középkori magyar szellemiség néhány évszázados életrajza. Más író talán elveszne az ismeretek tömkelegében, K.-t átsegíti rajta az a tény, hogy tudása koncentrikus, középpontjábanahumanizmus áll s a fejlődés, amelyet a középkori magyar szellem vizsgálatában nyomon követ, töretlen vonalban mutat a humanizmus felé. A munka a középkori költészet általános jellemzésével kezdődik. A koraközépkori költészet két összetevője a Szentírásra támaszkodó, latin kultúra örökösének tekinthető egyházi irodalom és az új, barbár népek szóbeli kultúrája és költészete a maga hitregéivel, mondáival, hősdalaival, ünnepi énekeivel. Két forrás táplálja a magyar költészetet is, egy szóbeli, ősi magyar és európai elemekkel és egy írásbeli, amely kezdettől fogva egyházi és humanisztikus jellegű. A magyar költészet hőskorának, a XI—XII. századnak a költészete a pogány mondák és hősénekek maradványain kívül már az európai, keresztény költészet elemeivel gazdagodott. Az egyházi év nagy ünnepeinek a költészete, a karácsonyi miszté.