Századok – 1941
Történeti irodalom - Aubin; Hermann: Zur Erforschung der deutschen Ostbewegung. Ism.: Maksay Ferenc 292
288 TÖRTÉNETI IRODALOM 292 Aubin, Hermann : Zur Erforschung der deutschen Ostbewegung. (Deutsche Schriften zur Landes- und Volksforschung, hrsg. von E. Meynen, Bd. 2.) Leipzig 1939. S. Hirzel. 4° X, 90 1. A. hosszú esztendők óta számít a német népiségtörténeti tudomány legelsővonalbeli s leghivatottabb irányítói közé. Ez a kevéssel előbb folyóiratban is megjelent munkája nem egyszerű vándorlás- vagy településtörténet : az általa „Ostbewegung" cím alá gyűjtött jelenségcsoport tudományos vizsgálatával foglalkozik, mely a szerzőtől egységes képbe foglalva a német nép és kultúra nyugat-keleti irányban haladó, kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel csaknem másfélezer éven át tartó előretöréseként rajzolódik elénk. A.-nak a kis könyv megírásához számos tudományág eredményeit, a teljes irodalmat kellett felhasználnia, célja azonban nem egyéb, mint egy alapgondolatnak az egész kutatásterületen való végigvezetése s ezzel mindenre kiterjeszkedő módszertani iránymutatás. Az alapgondolat alapkövetelmény is : az Ostbewegung térbeli, időbeli és tartalmi egységét mindenkinek, még a legapróbb részletkérdés feldolgozójának is, szemmel kell tartania. A könyv olvasóját az alapgondolaton kívül megannyi más kérdésben fogják gazdagítani az apró találó megfigyelések, nehéz problémákra mutató útbaigazítások, stb. Az első részben a szerző azt az útat írja meg, melyet az Ostbewegung-probléma járt be, míg időben és térben elszigetelt részletek tudós vizsgálatából az egységes nagy folyamat körvonalai kibontakoztak. A fejlődésre nemcsak politikai irányok voltak hatással -—• a kisnémet szemlélet pl. Poroszország és Ausztria kolonizációját nem láthatta egységesnek —, hanem a tudományos gondolkozás változásai is : legújabban a nép- és kultúrtalajfogalom, a tudományágak egymásrautaltsága, a kartográfiai módszerek elterjedése tették végképp világossá, hogy a kérdést csak egységesen lehet tárgyalni. Máig különben az Ostbewegung ismerete már a német népi öntudatnak is fontos alkotórészévé vált. Időben a folyamat Nagy Károly korával kezdődik — bevezetője a Meroving-kori belső, nyugat-keleti irányú német kolonizáció —, fordulópontja a középkor vége előtt az az időszak, amikor a nyugati emberfölösleg kiapad s helyette a kivándorlás forrásai a régebben kolonizált földek lesznek ; legnagyobb hullámvölgye pedig a XIV—XVI. század táján mutatkozik, midőn a fekete halál s más, ma még ismeretlen okok folytán a mozgalom hol hosszabb, hol rövidebb ideig szünetel ; később hasonló okokból, ugyanolyan formák közt folytatódik újra. Az összefüggés tehát közép- és újkor közt kétségtelen. Ahogyan a középkor elején belső vándorlás előzte meg a kolonizációt, úgy az utóbbi gyakran az újkorban is csak végső fázisa egy keletre irányuló hullámzásnak : a nyugatról jötteket magábagyüjtő Bécs pl. a keletre induló németségnek lesz egyik forrása. Közép- és újkor együttes látásából, összevetéséből remélhetünk csupán végleges magyarázatokat a folyamat gazdasági, szociális és pszihológiai okaira. Éppen ilyen fontos a vizsgálódás térbeli egysége ; töredékek szemlélete még mindig hibásnak bizonyult. A tagolás földrajzi tájak, törzsek,
