Századok – 1941

Történeti irodalom - Ligeti Lajos - 290

TÖRTÉNETI IRODALOM 291 keskeny ösvény szeli át, egybekötve a két művelődést : aj a hunok töröknyelvűségének megállapítása, bj az embertani leletek mongolos beütésű törökös jellege, idevéve az ókori történelem hasonló értelmű tudósításait, c) bizonyos néprajzi vonatkozású adatok (temetkezés, lovasműveltség stb.) és végül d) a hun üstök elterjedési térképe, amely mint útmutató húzótlik Közép-Ázsiától Közép-Európáig. Azonban ezek a pontok sem egészen kétségtelen bizonyító erejűek,- mert L. igen részletesen fejti ki a Hiung-nu glosszák fonetikus olvasásának nehézségeit s így az összehasonlítás egyik tényezője egyelőre tisztázatlan. Az embertani leletek összehasonlító anyaga is hiányzik még az egykori hiung-nu területről, tehát a mongolos jelleg csupán általános útmutatásul szolgálhat. A néprajzi jellegű összevetések a műben aránylag szűken érvényesülnek (Váczy és Ligeti tanulmányaiban) s így a bennük rejtőző lehetőségek még kiaknázásra várnak (ebből a szempontból igen jelentős kezdeményezés gróf Zichy Istvánnak az eurázsiai lovasnomád műveltség kialakulásáról írt dolgozata). Széleskörű kiaknázásukig tehát a nyers anyag nem bizonyító erejű. A hun üstökről Takács Zoltán (Bull. de í'Inst. Arch. Bulgare 1925, 205. s köv. 1.) és Alföldi András (Leletek a hun korszakból és ethnikai szétválasztás u k, Arch. Hung. IX. Budapest 1932, 34. s köv. 1.) bizonyította be belsőázsiai származásukat. Elterjedésük térképe azonos a feltehető hiung-nu útvonallal. Fettich Nándor azonban ebben a műben éppen azt bizonyítja, hogy az üstök formái Dél-Oroszországban alakultak ki és innen terjedtek kelet felé. Feltevése szerint tehát az út fordított irányú. A többi régiséganyagnak pedig igen sovány, szinte semminek mondható a kapcsolata Belső-Ázsiával. A régészet nagy kérdése az a néhányszáz év, ami a többi kutatási területeken is szinte üres foltként tátong : vájjon mikép történt a hunoknál az a folyamat, hogy eredeti középázsiai fémművességüket (állatstílus) felcserélték az Iránban és a délorosz pusztákon elterjedt divattal (Alföldi, i. h. 14. 1.). Az európai hunoknál már csak a fibulanélküliség mutat lovas, harcos népre. Sajnos, az eddig hunnak felismert régészeti anyag kevés néptörténeti tanulságot rejt magában s szinte lehetetlen feladatok elé állítja a kutatót, amint azt magam is tapasztaltam nemrégen, amikor sikertelenül kíséreltem meg a hun nyereg alakjának rekonstruálását. így az anyag népiségtörténelmi szempontból egyelőre néma ; annál világosabb tanulságokat mutat az a gazdaságtörténelmi és fémművességi kiaknázás, amelyet Fettich ebben a dolgozatában felvázolt. Amint a fenti rövid áttekintésből is látható, a hun kérdés megoldatlan problémái egy csomópont köré csoportosulnak s éppen ezen a területen nagy munka vár még kutatóinkra. A magyar tudomány hálás lehet a gondolat felvetőjének és megvalósítóinak, hogy ebben a műben igen sok új adat értékelésével rendezték a hunokról való tudásunkat s egyúttal problémafelvetésükkel további termékeny munkát készítettek elő. László Gyula (Kolozsvár). 19*