Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

Ifi MADZSAR IMRE zett, t. i. gyermekkori élményére ? Hiszen ennek éppen az ellenkezőjéről volt szó. Mindezek az emlékkép és visszavetítés nélküli esetek tehát ismét visszavezetnek bennünket a nem tudatos emlékezethez, bár talán legérdekesebb ebből a szempontból azt kérdenünk, hogy törölhető-e vázlatunkban a pontozott egyenes vonal is ? Visszaemlékezhetünk arra, ami egy órával, több évvel vagy egész kis gyermekkorunkban történt meg velünk. Most megfordítva, szorítsuk mind kisebbre az eredeti élmény és az emlékezés közötti időtávolságot, míg végre az a a b pont közvetlen szomszédságába kerül. Visszaemlékezhetünk-e közvetlenül előbbi pillanatunkra ? Előttünk áll itt, mint látjuk, az „empirikus jelen" tárgyalt esete. S ha az ab időpontsorhoz, mint ilyen empirikus jelenidőhöz tartozó lelki élménynek, mint szemléletes képtartalomnak például β jelet adunk s ez utóbbit β1;

β., és β3 egymásutáni mozzanatokra felosztva gondoljuk, úgy azt kell mondanunk, hogy ha a β3 átélésében szükségképen benne van az őt megelőző β2 mozzanat, akkor a sor élén állót (βχ) is össze kell kötnünk közvetlen időbeli elődével, ezt a megelőzővel stb. s így ez a regressus in infinitum az empirikus és szemléletesen képszerű jelenből a nem tudatos emlékezet fonalán valóban a végtelen múltba vezet vissza bennünket. Míg a társas csoportokban élő állatfajok együttélése puszta összeműködés, legtöbbször ösztönösen átörökölt kollektív tevékenység, addig az emberi beszéd már szellemi érintkezést, a mindenkori esetleges vagy megőrzött lelki tartalmak kicserélését teszi lehetővé az együttélők között. Ekként rakódnak le már az ősembernél, valamint a gyermeknél is az egyén emlékeinek aránylag szűk tartalma köré a család, a nemzetség, a törzs közös emlékei. Megalakulnak a hagyományok, mint előkészítői a .'i. történelmi megemlékezésnek. A hagyományok erőteljes fenntartóra és ápolóra találnak a közösségi kultuszban. Mégis természetükhöz tartozik, hogy többé-kevésbbé rugalmasak, változásnak és átalakulásnak vannak kitéve és amellett többé-kevésbbé hézagosak, összefüggéstelenek. Az írás föltalálásának köszönik rögzítésüket, másfelől tervszerű kiépítésüket, vagyis a nemzeti történelem tudatos megalkotását és megírását, ami rendesen a tudatosság egy újabb fokával, a közös kultuszban természetes ösztönösséggel megnyilatkozó együttérzésnek tudatosan vallott összetartozássá, nemzeti öntudattá való fejlődésével jár együtt. A hagyományait és őseinek emlékét ápoló közösség olyanformán különbözik a múltját tudatosan nyilvántartó nemzettől, mint a naplót vezető vagy önéletrajzát író embertől az, aki emlékeinek