Századok – 1941

Történeti irodalom - Croce; Benedetto: Történelem és szabadság. Ism.: Guoth Kálmán 286

Történeti irodalom. Croce, Benedetto : Történelem és szabadság. A „Századunk" kiadása. Budapest 1940. 8° 134 1. A szerző Olaszország jelenkori nagy filozófusa. Gyermekéveiben az Unita Italia szabadságtól mámoros légköre vette körül (1866-ban született), s férfikora javarészét is az egyéni szabadság érvényesülésének korában élte le : legalább is így látta ő a filozófus szellemi és erkölcsi magasságából. Filozófiát Hegeltől tanult : ennek szabadságeszméje képezi egész rendszerének és történetszemléletének mindmáig változatlan alapját. Csak természetes tehát, hogy a „íiberális élsteszménytől" elforduló korunkban nem igen talál vigasztaló jelenségeket. Biológiai erőimádat, ezzel együtt ellenállhatatlan forradalmi lendület jelentkezik egyre nagyobb méretekben — mondja —, s a multat elhajítva, akarják felépíteni a jövőt. Kiküszöbölik az egyéni kezdeményezést, a szabad versenyt, a vetélkedést : a Szabadság helyén a Szabály uralmát akarják megvalósítani. Pedig a Szabadság a történelem utolsó állomása, — érték szempontjából a legnagyobb. Hiába temetik el, hiába jönnek más rendszerek, mind kimúlnak, csak a szabadság támad fel újra meg újra. A szabadság s a rajta felépülő liberális világnézet felül áll minden rendszeren : nem köti gúzsba az erőket, „hadd vetélkedjenek, hadd próbálják ki egymás erejét". Éppen ezért alacsonyabbrendű a kereszténység erkölcsisége — folytatja tovább C. —, mert ez utóbbi ama felfogásával, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, küzdelemellenes, a személyiség elfojtója. Viszont a liberalizmus a fennálló rend kritikáján, a Jobb keresésén és megtalálásán fáradozik ; célja az, hogy az ember ne legyen automata és senki „ne akadályozza meg az embert ősjogában, a tévedésben és vétkezésben, mert ezek nélkül a Jót sem cselekedheti, azt a Jót, amelyről pedig mindnyájan érezzük és tudjuk, miként kell és lehet elérni" (37. 1.). Ezért vív élet-halálharcot a két „életeszmény", s nem kétséges — C. szerint —, hogy a liberalizmus a teoretikus transcendens kereszténység „hóhéra" és „sírásója". Nem változtat ezen s az eszme tiszta lényegén az előző, most letűnő kor sok hibája sem. A baj ott volt — fejtegeti tovább —, hogy a gazdasági liberalizmus uralkodni akart az erkölcsin, holott az utóbbinak kellett volna irányadónak lenni : mert nem a haszon, hanem annak felhasználása a fontos. Ezért — állapítja meg nagyon helyesen a