Századok – 1941

Történeti irodalom - Croce; Benedetto: Történelem és szabadság. Ism.: Guoth Kálmán 286

288 TÖRTÉNETI IRODALOM 287 szerző — bizonyos pontokon határt kell szabni az egyéni kezdeményezésnek. Igaz-e, hogy az egyéni szabadság gondolata s vele együtt a liberalizmus a polgári társadalom terméke, s így vele együtt ki van téve a történelmi elmúlásnak ? Erre a kérdésre válasz C. következő, „Polgárság" c. tanulmánya. Szerinte a kérdést ilyen botorul a polgárság ellenségei : a régmúlt ancien régime arisztokratái a leszármazás érvényesítése, a rajta túlhaladni akaró szocialisták pedig a teljes emberi egyenlőség megvalósítása érdekében állították fel. Az igazság pedig az, hogy az emberi szabadsággondolat s a rajta felépülő „liberális életfelfogás" az egyetemes emberiség örökéletű szellemi terméke. „Aki így szemléli a dolgokat — mondja a következő, az államról szóló tanulmányában —-, az nem veszti el bátorságát annak láttán, miként tűnik el a világból az a szabadság, amelyet előző nemzedédek kimondhatatlan erőfeszítéssel szereztek meg". (76. 1.) A reakció megkísérelhet új tudományt, új művészetet, akár faji matematikát is teremteni, tehát megpróbálhatja határok közé gyömöszölni a szellem egyetemes érvényű értékeit, nem ér vele semmit : csak lángra lobbantja vele a szunnyadó eszmét. Aki azt hiszi — mondja egy későbbi eszmefuttatásában —, hogy a szabadság egy kor szülötte volt, ugyanúgy téved, mint aki azt hitte a görög költészet megszűnte láttán, hogy nem lesz többé a földön költészet, mert az nem egyéb, mint a görög történelem egy kora. Ez a legmagasabbrendű életfelfogás azonban kötelez is. Milyen legyen ennek alapján az állásfoglalás ma ? Ezt fejtegeti C. „Fogalom-tisztázási kísérletek" címmel összefogott kisebb értekezéseiben. Sokan vannak ma — úgymond —, akik behódolnak a nyájba, s még hozzá úgy tüntetik fel ezt az önfeláldozást, mintha az egyetemesnek való dicséretes önalárendelés lenne. Ez azonban tévedés : az egyetemes nem szám, az egyén benne nem vész el, hanem éppen magára talál. Ε behódolok az írás „sarkikoi" emberei, akik előre látni vélik, hogy „merre halad a világ" — s erkölcsi gyávaságból már eleve igyekeznek ahhoz csatlakozni. Ezek azonban úgy sem érik el céljukat, noha nagy többségben vannak : mert a jövő alakulását nem a megjósolt szkéma határozza majd meg, hanem — mint eddig is mindig —·. az ember, aki tartalommal tölti meg. Erre pedig egyedül a szellem öntudatos hordozói képesek : azok, akik tudják, hogy az alapelvek nem változhatnak meg soha, mert az igazság, a tudomány, a művészet nem változik koronként — lévén egyetemes és örökérvényű. C„ mint látjuk, az értékek hierarchiáján nyugvó egészen magasrendű állami és társadalmi berendezkedésről beszél, s csak téves értelmezés alapján állíthatja, hogy a kereszténység eme tanítása : Isten előtt mindenki egyenlő, ellentétben áll az ő felfogásával. Legfeljebb abban van különbség — C. rovására —, hogy a kereszténység nem hajlandó meghagyni az embert „ősjogában, a tévedésben és a vétkezésben", mert látja : nem elég éreznünk és tudnunk, „miként kell és lehet elérnünk a Jót". A krisztusi tanítás helyességét e tekintetben éppen a liberális kor igazolta