Századok – 1941

Értekezések - BERLÁSZ JENŐ: Az erdélyi úrbérrendezés problémái (1770–1780.) (1 táblázattal) - 236

AZ ERDÉLYI ÚRBÉRRENDEZÉS PRO BLÉ MÁI 273 is — folytatja —·, hogy az allegátumok hiányoznak ; nem tudja elhinni, hogy például Brukenthalnak ne lenne kezében a saját értekezésének fogalmazványa. Igen jó lett volna részle­teiben megismerni O'Donell és Bajtay tervezetét is. A feltárt programm sorrendje kétségtelenül helyes, mert minden reguláció alapja csak az osztályozott telek lehet ; ez a mun­kálat azonban Erdélyben mint soknemzetű és több alkot­mányit országban jóval nehezebb feladat, mint másutt. Ügy látja, hogy az ajánlott klasszifikációs módszerek közül a kancelláriáé a legegyszerűbb és a legtermészetesebb ; annak megítélése azonban, hogy a javallott vetésmennyiségi szám­adatok megfelelők-e, az ország közelebbi, pontosabb ismerete nélkül nem lehetséges. A megvalósítást illetőleg utal József császár indítványára, mely szerint a magyar-székely területe­ken szász, a szász székekben pedig magyar bizottság műkö­dése lenne kívánatos. De ha másként nem lehetséges, elfo­gadható a kancellária metódusa is, tudniillik a gubernium keretében operáló bizottság, a fogaraskerületi próbaosztályo­zás, stb. Az igazság kiderítése céljából különösen indokolt lenne az ellentétes nemzetiségű bizottságok munkája a robotszabályozásnál. Ebben a vonatkozásban ugyanis már maga az elaborátum sem világos, őfelsége parancsa úgy szólt, hogy a magyar robotnormát kell Erdélyre alkalmazni, mégis most más törekvést lehet észrevenni ; azzal érvelnek, hogy ebben az esetben csökkenne ugyan a robot, de másfelől a magyai· norma szerint követelhető egyéb szolgálmányok által a jobbágy fokozottan megterheltetnék. Ezt az előnyt és különbséget „in specifico" világosan ki kellene fejteni, hogy megítélhető legyen az indoklás alapja vagy alaptalansága.1 Ugyancsak részletezést kívánna a roboton kívüli többi szol­gálmányok mibenléte. Ennek híján teljesen lehetetlen meg­fontolni, meddig méltányos az úr és a paraszt érdekének figyelembevétele. Amíg idevonatkozólag szabatos tájékoztatás nem áll rendelkezésre, a robot és a szolgálmányok dolgában nem lehet végérvényesen állást foglalni. Ugyanez áll O'Donell és Bajtay hiányzó értekezésére nézve is. Általában kívánatos lenne, hogy Brukenthal Erdélybe érkezésekor a gubernium 1 Staatsrat 1774: 1758. ,, . . . Es ist über diesen . . . Gegenstand der Vortrag nicht klar verfasset; Ihre Mayestät haben anschon einmal befohlen, das liungarische Robotts-Normale auf Siebenbürgen zu adaptiren, es wird aber deme hier entgegengesetzet. dass in solchem Fall der Contribuent zwar an der Robott erleichtert, jedennoch aber nach dem hungarischen Normali durch anderweite Praestationen wiederum mehr beschweret würde, dieses Vorgeben und Unterschied hätte in Specifico klärer vorgeleget werden sollen, damit der Grund oder Ungrund beurtheilet werden möge ; . . ." Századok 1941, VIT—VIII.

Next

/
Thumbnails
Contents