Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 13-léletesen vagyis képszerűen, de mégis az egész valóságos multat éljük át, végtelen távlatot nyit meg a természettől fogva rövidlátásra hajlamos, s ehhez a civilizáció által mindjobban hozzánevelt emberi szemlélet előtt, amely szinte leküzdhetetlen s olykor megtévesztő makacssággal folyton a közvetlen közelre, mint egyedül biztos talajra igyekszik irányítani figyelmünk, hitünk és érdeklődésünk erejét. Azt érezzük igazán valóságosnak, csupán az az „entitás positiva" számunkra, amit érzékeink tárnak elénk, s ezek közül is jellemző módon az ú. n. közeiérzéknek, a tapintásnak adunk elsőséget. A látszat csal. Azt hisszük büszkén, hogy az emberi szellem a világról szerzett pozitív és szemléletesen képszerű vagy tételes ismeretei roppant tömegének felhalmozódásával kapott igazán szárnyra. Eszünkbe sem jut a kétkedő gyanú, hogy vájjon nem éppen ennek az ellenkezője ment-e végbe a művelődés során ? A pásztortűz mellett az éjszaka titokzatos sötétjébe meredő gyermeknek vagy parasztembernek csodákkal játszó lelke, miként ezt Gárdonyi (îéza oly megkapóan jellemzi, valóban a végtelen messzeségben jár. A tudós megfordítva e távolságokat teleszkópján át a józan közelségbe kényszeríti s a távolságélményt a maga igazi varázsából kivetkőzteti. Az antik világ szerény terjedelmű oekumené-jét körülölelő Okeanosnak a másvilágba vesző partjai, a középkor szűk tartományi életén messze túleső mesés Kelet, Scythiának és Indiának csodás lényei a fölfedezések kora óta mindjobban beleolvadtak, mindinkább megfakultan és kihűlve belezsugorodtak abba a pontos adatokat tartalmazó glóbuszba. amely könyvszekrényünk polcát díszíti. S itt mindjárt fölbukkan a másik, az előbbinek, a térvégtelenségnek időbeli párját alkotó gyanú. Vájjon igazán a mult távolába hatoltunk-e be lelkünk röptével akkor, amikor a történtekről mennél pontosabb, mennél részletesebben szemléletes képet tudunk rajzolni ? Vagy pedig megfordítva, itt is csak közelünkbe kényszerítettük a távolit és praesens historicummá tettük ? Mintahogy a roppant távoli holdnak vagy Szinusznak testi szemünk előtti képe vagy nagyított fényképe proximumot is. distansot is, pontosabban távolba vetített közelit jelent. A történelmi rekonstrukciónak az a becsvágya és eszménye, hogy pl. Mátyás budai palotáját vagy a mohácsi csata lefolyását úgy lássam képzeletemben, mintha akkor élnék és közelszemlélettel láthatnám. Úgy látszik, hogy más és sokkal mélyebb értelmet kell adnunk a távol elnevezésnek, mint közönségesen szoktuk, vagyis puszta térbeli, illetőleg a tér alakjára elképzelt időre való vonatkozás helyett lelki távolságra kell gondolnunk, mint e szó eredeti és igazi tar-