Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

Ifi MADZSAR IMRE resztül". A kutya például ráismer régi gazdájára, akit évek óta nem látott. Nem mintha visszaemlékezne korábbi benyomásaira vagy a közben lefolyt időre, hanem mert új. friss benyomásában tudatán, pontosabban külön szemléletén kívül, de mégis valósággal felébrednek és benne vannak, valóságos erőkként hatnak korábbi megszokott benyomásai. íme a ráismerésnek és ismerősségérzetnek, a megszokásnak, begyakorlásnak és tanulékonyságnak az állatnál és az embernél egyaránt meglévő és egyaránt a gyakori ismétlődésen alapuló tüneményeiben, ezeknek szételemzés által föltárható mélyén a múlttal való harmadik, de már nem tudatos kapcsolatunk ! Még csak azt kell további kiegészítésül hozzátennünk Schopenhauer szavaihoz, hogy a mult a szokáson kívül még az átörökölt képességek és ösztönök közegén keresztül is hat az élőlényre. Az előbbiben a saját maga, az utóbbiakban elődeinek múltja ébred új életre mindenkori benyomásaiban, magatartásában és cselekvéseiben. Ezek, az ú. n. átörökölt ösztönök inkább az állat, amazok, a szokás és megtanulás, inkább az ember életében és cselekvéseiben játszanak fontos és jótékony szerepet. Most már felelhetünk arra a kérdésre, amellyel az emlékezés és megemlékezés csodálatos voltára igyekeztünk rámutatni. Hogyan élhetünk egyszerre két időpontban, múltban és jelenben ? Akár azt mondjuk, hogy testünk jelen van. mialatt lelkünk, a mítoszok e lélekmadara, a múltban vagy valami távoli helyen időzik, akár ped ig, hogy a valóságos jelenben és egy elképzelt, nem valóságos múltban élünk : mindkettő teljesen elégtelen kísérlet a megoldásra. Mindaddig nem , vagyunk igazán tisztában a dologgal, amíg be nem látjuk, hogy sem állat, sem ember soha, egyetlen pillanatban sem élhet nemcsak a matematikai, hanem még az ú. n. empirikus jelenben sem : minden egyes lelki élményünkben s ezekkel kapcsolatos minden cselekvésünkben egyszerre valóságos jelent és valóságos, még pedig végtelen multat élünk át. Minden jelen időpontban éppen úgy valóságos érintkezésben vagyunk az egész végtelen múlttal, mintahogy minden egyes éppen itteni, a közvetlen közelből vagy legalább is egy elvileg meghatározható, tehát véges távolságból, mint tudomásunk szerinti forrásból eredő benyomásban tudtunkon kívül az egész, e benyomás éppen mostani időpontjához hozzátartozó végtelen térbeli mindenséget is teljesen átöleljük. Annak felismerése, hogy amíg a szokott értelemben vett emlékezésben és a történeti megemlékezésben egy elképzelt multat, addig ezzel szemben a nem tudatos emlékezésben vagy ismét egyetlen szóval az emlékezetben, ha nem is szem-