Századok – 1941
Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1
A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 11-éles határ mult és jövő között, hanem legfeljebb abban az empirikus jelenben, amelynek ellen mondástól nem mentes alogikus fogalma, a jövőről nem is szólva, okvetlenül multat is tartalmaz, a mindenkori időponton kívül legalább is az őt közvetlenül megelőzőt. Ha nem így volna, az idő folyásáról hogyan lehetne tudomásunk ? Az állat lelki életének fonala tehát nem szakad el minden pillanatban a múlttól — talán, mondhatnánk, csak attól az empirikusnak nevezhető, közönséges értelemben vett múlttól, amely az „empirikus" jelent előzi meg időben, s amely az embernél a maga tartalmával a mindenkori élményt mint az egyén múltja, a művelt embernél ezenfelül mint történeti háttér lebegi körül. De még ez sem fedi teljesen* a valóságot. Az időben és térben sokkalta tágabb emberi horizonthoz képest az állati ,,hic et nunc" mindenesetre szűkkörűnek, ellenzők közé szorítottnak mondható. Mégis az állat empirikus jelenének még ez a kis köre sem teljesen éleshatárú, elszigetelt, minden lelki .holdudvart nélkülöző terület, s az állati léleknek a múlthoz való viszonya a Nietzsche tételeihez eddig fűzött helyesbítéssel sem tekinthető még teljesen tisztázottnak. A jelen pontosabb fogalmazásán kívül még két további kiegészítésükre van szükség. Az egyiket megtaláljuk bölcselőnk ,,nevelőmest eré"-nél, kinek az állati lélekről szóló, alább említendő sorai sugallták talán éppen Nietzschének azokat a gondolatokat, amelyekkel a történelemre vonatkozó elmélkedését kezdi. Mintahogy a gondtalanul legelésző állat idézett szemléletes rajza ismétlődik talán Klagesnél, ki ugyané képet választja kiindulópontul, Schopenhaueréről sem feledkezve meg, az állati lelki horizont s az állati „emlékezés" jellemzéséhez. Azonban bármint áll is a dolog e három nagy gondolkodó mondatainak irodalomtörténeti összefüggését illetően, minket itt elsősorban az érdekel, hogy az emberhez képest az állatot Schopenhauer is a jelenlevő dolgokra szorítottnak mondja.1 Az állatnak nincs lelki képe a múltról, mint olyanról ; amit fenti kifejezéseinkkel úgy is körülírhatnánk, hogy az állat nem hordoz magával lelki bensejében, illetve elképzelésében egy olyan befogadó multteret, amelybe emlékképeit kivetíthetné és elhelyezhetné. Az ilyen elhelyezések egymáshoz illeszkedő sorából és összefüggő rendszeréből alakul ki ugyanis a magunk élettörténetének, valamint az emberiség ismert múltjának az a vázlata vagy kerete, amely lelkünkben mindig rendelkezésünkre áll. Azonban szerzőnk azt is hozzáteszi, hogy azért ,,a mult hat az állatra a megszokás közegén ke' I. m. 36. §. (utolsóelőtti bekezdés).
