Századok – 1941

Történeti irodalom - Szatmáry László 203

206 TÖRTÉNETI IRODALOM 206 zásuk korában is az autonómiának olyan magas fokával rendelkeztek, melynek birtokában szervezeteik iratokat bocsátottak ki, fogalmazványokat, jegyzőkönyveket írtak és megőriztek, vagyis rendszeres ügyvitelt vezettek, melynek megmaradt iratanyagára a mai kutatás aránylag kielégítő módon támaszkodhatik ; innen van, hogy Hurmuzaki és mások gazdag román vonatkozású okmánytárakat tudtak összegyűjteni és kiadni, amire a többi balkáni nép búvárai ebből a korból nem lesznek képesek. Nem félünk attól a veszélytől, hogy a célbavett balkáni helyi és népi kutatás a török írásos források útvesztőiben eltévedve, a történetkutatás terén joggal lassú mozgásúnak jellemzett oszmanisztika közvetítését kényszerül igénybe venni és esetleg az utóbbinak társmunkásává válik. Ennek lehetősége fennáll, de ez nem veszély. A balkáni népek története az idézett korszakban mindig az egyetemes oszmán-török birodalmi-történetnek volt része, ebből sarjad, erre támaszkodik, gyökere, forrásai emezével közösek, ennélfogva táplálkoznia is közös forrásoktól kell. A balkáni kutatásnak nem lehet kiaknázatlanul hagynia azt a nagymennyiségű hivatalos iratot, feljegyzést, összeírást, amelyek ma a török levéltárak birtokában vannak és a balkáni népi-történetnek sehol másutt fel nem lelhető forrásai lesznek. Példának az évről-évre ismételten készített dzsizje-összeírásokat említhetjük, amelyek falvankint felsorolva a családfőket s megadva az egyes családfők terményeinek mennyiségét és adóját, ezek foglalkozásáról és vagyoni erejéről, a falu és vidék kultúrtörténeti viszonyairól a nyugati államok egykori dicalis conscriptióihoz hasonló tájékoztatást adnak s mint történeti források, már a törökök figyelmét is felébresztették (ld. Ö. L. Barkan cikkeit az Istanbul Üniversitesi Iktisat Fakiiltesi Mecmuasi I. évf. első és következő számaiban). Vagy a pénzügyi iratok gazdag sorozataiból az ú. n. mukátaadeftereket, melyek a gazdasági élet apró mozzanatait jegyezték fel, helyenkint olyanformán, mint nálunk a vámnaplók és így egy-egy vidék gazdasági életének tudják hű tükörképét adni. Példaként hozhatjuk fei továbbá a központi török kormány által a vidéki hatóságokhoz intézett rendeletek tömegeit, amelyek egy újabb, XVIII. századi időponttól kezdve területenkint kezelve, szinte tálcán nyújtják a balkáni vidékek múltjához tartozó anyagot stb. Azon a véleményen vagyunk tehát, hogy a töröknyelvű forrásokat nemcsak az egyetemes török történettudomány, hanem a balkáni népi kutatás jövőie érdekében is nagyobb mértékben kell igénybe vennünk, mint ahogy eddig történt, mert különben munkánk hasonlítani fog az egyhelyben topogáshoz és tovább élnek egyes, máris túlságosan meggyökeresedett sarkalatos tévedések, sőt új, de meg nem alapozott elképzelések alakulnak. Néhány példa talán itt is segíteni fog a helyzetet jobban megvilágítani. A történetírásnak nem volna szabad a török ra'äjä fogalmát a keresztény alattvaló fogalmával azonosítani (ez az elírás S. cikkébe is becsúszott), mert a ra'äjä fogalmának legilletékesebb meghatározója, a török igazgatás az anatóliai török és mohamedán parasztot éppen úgy ra'äjänak nevezi, mint aBalkánon