Századok – 1941

Történeti irodalom - Szatmáry László 203

TÖRTÉNETI IRODALOM 205 a birodalom vezető rétegének és a tartományi kormányzatnak mélyebb felkutatására, hogy mind a központi kormányzatban, mind a tartományi életben a balkáni népi elem és befolyás megállapítható legyen, aztán az általános birodalmi és helyi tartományi jognak (törvénykönyveknek:kánunoknak) pontosabb megismerésére, hogy ebben a balkáni, helyi eredetű elem megismerhető és megmérhető legyen, s végül a legsajátabb helyi és népi történet: a települési viszonyok, a gazdasági és szellemi élet feltárására. Mint az elmondattakból látható, S. messzetekintő célkitűzése már a magyar történetkutatást közelről érdeklő tárgya miatt fokozott figyelmünkre méltó s azonfelül azért is, mert, mint a lipcsei egyetem újonnan kinevezett tanára, bemutatkozó tanári programmot ad benne és tudományos működést pályája további során nyilván e szerint óhajt kifejteni. Céljának elérését a balkáni kutatások barátai sorában mi is őszinte örömmel kívánjuk, s amit a cikkel kapcsolatban az alábbiakban mondani akarunk, az nem magára a célkitűzésre, hanem a megejtendő kutató munkálatok forrásaira vonatkozik. S. ugyan nem mondja, de szavaiból, a balkáni népi-történet körébe tartozó újabbkori kutatások idézéséből az olvasó azt a benyomást nyeri, hogy a legközelebbi célul kitűzött részlettanulmányoknak az egyes balkáni népek (szerbek, románok, bolgárok, albánok, görögök) sajátnyelvű történeti forrásain kellene alapulniok. Ezekből a forrásokból azonban e népek története csak nagyon sápadt és foszlányos megvilágítást kapna. A balkáni népek közül ugyanis azok, melyek az oszmán-török birodalomba közvetlenül bekapcsolt, török közigazgatás alatt álló területeken éltek — és így élt a balkáni népek túlnyomó része —, önálló közigazgatás hiányában legfeljebb szegényes, magánjellegű feljegyzéseket őrizhettek meg falvaikban és kolostoraikban, hivatalos iratanyaggal ellenben, ami népi-történetük megírásának is kétségkívül legalkalmasabb forrása lenne, alig bírnak, s ez a kismennyiségű iratanyag is főleg töröknyelvű rendeletekből áll, amelyeket ezek a testületek török hatóságoktól kaptak. A szerzővel szemben azon a véleményen vagyunk, hogy e népek történetkutatói törökkori multjuk teljesebb feltárását nem azért mellőzték, mert azt a korszakot szégyenkorszaknak tartották, hanem mert a kort, annak írásos emlékeit maguk sem ismerték. Azokon a török uralom alatt élt magyar vidékeken, ahol a helyi autonómia iratokat nem termelt és nem őrzött meg, a magyar történetkutatás is ehhez hasonló helyzettel találta magát szemben, az ilyen vidékeknek a másfélszáz éves török uralom alatti története ma is fehér lapokból áll s e hézagokat forrásanyag hiányában máig alig lehetett kitölteni. Véleményünk szerint a balkáni népeknél is ez az oka annak, hogy törökkori történetük feltáratlan maradt és azt hisszük, hogy az is marad mindaddig, míg a töröknyelvű forrásanyag ismertté nem válik s ezáltal a balkáni történetkutatás mostani zsibbadtságából fel nem szabadul. A balkáni népek közül egyedül a románok történetkutatása nincs ilyen hátrányos helyzetben, inert a románok a török birodalomhoz tartó-