Századok – 1941

Történeti irodalom - Szatmáry László 203

TÖRTÉNETI IRODALOM 203 udvarának zenei életéről, amely egyenrangúan illeszkedik bele az európai fejlődésbe. A másikban (Mátyás király az énekes színpadon) a Mátyással foglalkozó későbbi, főleg XIX. századi operákat elemzi behatóan. Szatmáry László (Az asztrológia, alkémia és misztika Mátyás udvarában) a királyi udvarban megforduló asztrológusokon és alkémistákon keresztül mutatja be az udvar életében olyan fontos szerepet játszó, mai szemmel nézve babonával keveredő természettudományos érdeklődést. Solt Andor (Mátyás király a szépirodalomban) Mátyás alakjának a magyar szépirodalomban való megjelenéseit kíséri végig és megállapítja, hogy a nagy király alakja a történelem folyamán a legszorosabban összeforrt költészetünkkel s már életében kialakult mítosza minden időben eleven hajtóereje volt a nemzet szellemi életének. Az elmondottakban próbáltuk az Emlékkönyv gazdag tartalmából kiemelni azokat a gondolatokat, amelyek az egész felépítés vázát alkotják. Ha hozzátesszük még, hogy a két kötet illusztrálása a szakszerűség legmagasabb követelményeinek is megfelel s a képanyag önmagában is a Hunyadi-kor legtökéletesebb történelmi képeskönyvének tekinthető, úgy hisszük, érdemének megfelelően méltattuk a nagyszabású vállalkozás tudományos értékét és jelentőségét. Történettudományunknak örvendetes gyarapodása a Mátyás-Emlékkönyv, jelentős állomása a magyar történetírás fejlődésének s bizonyára sok hasznos indítással szolgál majd a Hunyadi-korszak problémáinak további kutatásához. Barta István. Stadtmüller, Georg: Osinanische Reichsgeschichte und balkanische Yolksgeschichte. (Kny.: Leipziger Vierteljahrschrift für Südost-Europa, Jahrg. 3,'Heft 1.) (Leipzig) 1939. 8° 24 1. Az értekezés abból a megállapításból indul ki, hogy a történetkutatás az oszmán-török birodalom és a balkáni népek újkori történetét — nagyjából a XV—XVIII. században —, noha az egymással egybekapcsolódva folyt le és egybetartozik, külön szempontok szerint és egymástól teljesen független módszerekkel, két külön irányban műveli. Az oszmán-török birodalmi-történetírás kimagasló egyéniségei (Leunclavius, Kantemir, Hammer, Zinkeisen, Jorga) csak oszmán-török birodalmi-történetet írtak, s terjedelmes összefoglalásaikkal, melyek kutatót és közönséget a maguk idejében kielégítően tájékoztattak, a helyi népi-történet szempontjainak érvényesülését sokáig feleslegessé tették, szinte megakadályozták ; azok a munkálatok viszont, melyeket egyes balkáni népeknek, főképen szerbeknek, románoknak és bolgároknak képviselői az oszmán-török birodalmi-történet mellőzésével, csak saját népük múltját illető népi-történetírás és kultúrföldrajzi kutatások terén, sokkal későbben, megindítottak, amazokhoz nem kapcsolódtak szervesen s ma is azok eredményeitől elkülönülve állnak. A történetkutatás egyik jövendő feladata az lesz, hogy ez egybetartozó, de eddig nem összesített kutatások eredményeit szervesen egybekapcsolja.