Századok – 1941

Történeti irodalom - Végh Gyula 202

202 TÖRTÉNETI IRODALOM 202 az elmélyültebb humanizmus bizonyítékai lehettek volna, részben el is pusztultak, maga a humanista kultúra megmaradt, az életnek, a műveltségnek nemesebb szemlélete, az új magyar életstílus, a hősi nemesi eszmény és a lelket nemesítő műveltség egysége. Mátyás halála tehát „nem a nemzet legnagyobb erőfeszítésének tragikus végét jelentette, hanem nemzetformáló hagyomány elindulását" — ez K. vigasztaló zárógondolata s az olvasó ezzel a megnyugtató hittel teszi le kezéből az értékes megállapításokkal szinte túlzsúfolt tanulmányt. Kerecsényi Dezső a műveltségváltás lefolyásának irodalmi jelenségeiről ad nagyvonalú áttekintést. (A magyar irodalom Mátyás király korában.) A kor kettős arculata visszatükröződik az irodalomban is. A halódó középkor egyházi jellegű irodalma és a röneszansz irodalmi vetülete, a humanizmus egyidőben élik ellentétes tartalmú életüket, ennek a kettősségnek a jellegzetes vonásait vázolja fel K., hozzásegítve néhány élesvonalú jellemzéssel az irodalomtudományt a korszak eddig kellően nem értékelt irodalomtörténeti jelentőségének felismeréséhez. Horváth Henrik a Mátyás-kori művészetről ad összefoglaló képet. A röneszansz-művészet fellendülését nem köti Mátyás személyéhez, hanem a magyar kutúrtelevény befogadóképességével magyarázza. A korszak művészetét mint élettünetet fogja fel s fejlődését, jelenségeit történeti és szociális keretükben vizsgálja. így megy végig a késő gótika és a röneszansz építészetén, szobrászatán, festészetén és iparművészetén. Megállapításai némileg eltérnek a XV. század művészetére eddig alkalmazott értékelésektől, főleg abban, hogy nem sűríti Mátyás korára a röneszansz művészeti emlékek akkora tömegét, mint elődei tették. Ábrázolásának végső eredménye azonban így is abban foglalható össze, hogy „Mátyás kora a művészetek terén vitathatatlan csúcspontot jelent, a különféle történeti erőknek és hatáslehetőségeknek szerencsés gyűjtő- és metszőpontját, az alkotási ösztönök biztos és világos kijegecesedését". S ebben a kiteljesülésben a fő mozgató mégis a király röneszansz-egyénisége volt. Fitz József Mátyást, a könyvbarátot mutatja be, aki két korszak mesgyéjén a letűnőben lévő kódexkorszaknak és a meginduló nyomtatványkorszaknak egyaránt kiemelkedő egyénisége. Szenvedélyes olvasó, aki a Corvina létesítésével a letűnő korszak fényét rögzíti le, a könyvnyomtatás felkarolásával pedig az új művelődési eszköz, a nyomtatott könyv diadalútjának kezdeti lendületéhez járul hozzá. F. portréját mintegy kiegészíti a következő két tanulmány : Hoffmann Edith Mátyás könyvtárának, a Corvinának művészeti értékelését adja igen magas színvonalon, Végh Gyula pedig a Corvina fennmaradt és hozzáférhető darabjainak kötését méltatja iparművészeti szempontból. Haraszti Emil két tanulmánnyal szerepel az Emlékkönyv munkatársai között. Az elsőben (Á zene és ünnep Mátyás és Beatrix idejében) pótolja azokat a mulasztásokat, melyek a magyar kutatást a Corvin-korszak magyar zenéjének elhanyagolásával terhelik s széleskörű forrásimeret alapján ad képet Mátyás