Századok – 1941

Történeti irodalom - Dopsch; Alfons: Herrschaft und Bauer in der deutschen Kaiserzeit. Ism.: Kring Miklós 184

186 TÖRTÉNETI IRODALOM 186 pének új megítélésével a X—XIII. századi szociális kérdéseket is új szempontok szerint nézi. Inama nyomán csaknem a legújabb időkig általános volt a vélemény, hogy a germán korban feltételezett nagy szabad paraszttömegekre a nagybirtok terjeszkedése hátrányos volt. Minél több jogát „sajátították'1 ki az államnak a nagybirtokosok, annál súlyosabb helyzetbe kerültek a közszabadok. A régi elmélet a középkori félszabad rétegek kialakulását tehát társadalmi süllyedéssel magyarázta. L>. a nagybirtokon azonos jog szerint élő népelemek közösségét, a famíliát (Hofgenossenschaft) vizsgálja. A császárkori német társadalmi fejlődés kiindulópontját a famíliában látja. Innen emelkedett ki egyházaknak történt traditio és szabadonbocsátás útján a cenzuálisok nagyszámú és eléggé tehetős rétege. D. könyve nagy teret szentel szerepük megvilágításának. Ε számottevő réteg élete azt bizonyítja, hogy a Karolingok korát követő időkben nem az általános süllyedés, hanem éppen a nemszabad elemek felfelé törekvése jellemezte a társadalmi evolúciót. D. szerint nem igaz az, hogy a XII. században az agrárszervezet, a termelési formák gyökeresen átalakultak, hogy a nagy uradalmak teljesen felhagytak a majorgazdálkodással, hogy földjeiket bérbeadták. D„ módszerére annyira jellemző módon, ismét áttöri az életet korszakokra bontó tanításokat : forrásadatokat hoz már a Karolingok korából arra, hogy földeket adott bérbe a nagybirtok, s hogy viszont még a császárkorban is igyekezett fokozni egyik-másik földesúr a robotszolgáltatásokat. Tehát arról sem lehet szó, hogy a nagybirtok a XII. századtól nagyobbszámú robotoló népelemet tudott nélkülözni. Kétségtelen, a társadalomtörténeti kutatások hiányossága miatt ismerték félre a cenzuálisok szerepét. Ε korábban nemszabad elemek felfelé emelkedése, bizonyos összeg lefizetése ellenében a szolgaságból való szabadulása éppen az egyházi nagybirtoknak vált javára, hiszen az augsburgi csata után a X. század második felében délkelet felé irányuló kolonizációt a cenzuális parasztok tömegei tették lehetővé. A nyerstájakat a cenzuálisok irtásai kapcsolták be a mezőgazdasági kultúrába ; ahol a források irtásokról emlékeznek meg, mindenütt cenzuálisokról van szó. A XII—XIII. századi általános gazdasági haladás javára vált a parasztságnak is. Helyzetének javulása nem a földesurak rovására, vagy akaratuk ellenére, hanem a legtöbbször éppen az ő támogatásukkal ment végbe. Ezzel nem szűnt meg a földesurak sajátüzemű gazdálkodása, sőt a birodalom keleti és nyugati vidékein is sikerült egyik-másik nagybirtokot ,,Gutsherrschaft"-tá alakítani. Nyugaton az urbanizálódás, a pénzgazdálkodás és kereskedelem fellendülése a XII—XIII. században jelentős piaci lehetőségeket biztosított az uradalmaknak. Ezért igyekeztek vásárjogot szerezni már a X. század óta az egyházi birtokok, amelyeknek sem városaik, sem piacaik nem voltak. Átértékeli D. a villicusok (Meier) és ministerialisok gazdasági jelentőségéről vallott nézeteket is, kimutatván, hogy a villicatiók felbomlása korántsem következett be olyan nagy mértékben, mint eddig hitték. Ε két társadalmi réteg eredete is nagy