Századok – 1941

Történeti irodalom - Dopsch; Alfons: Herrschaft und Bauer in der deutschen Kaiserzeit. Ism.: Kring Miklós 184

TÖRTÉNETI IRODALOM 185 vetettek. A közgazdaságtan teóriáiban való jártasság többször nehezítette meg, mint segítette elő a források megértését és ezzel a gazdasági és társadalmi jelenségek elmúlt formáirak rekonstruálását. Ezt érezhette az aprólékos forráskutatásban iskolázott D. is, amikor a spekulatív úton alkotott fejlődési fokok kereteit adataival tördelte szét. A források nem igazolták az elméletet. Aki tanúbizonyságukra hallgatott, annak szüntelenül harcolnia kellett a teória ellen. Ez az állandó viaskodás, valóban, sokszor ébreszti a merevség látszatát. Pedig akkor, amikor D. a fejlődési fokokat megcáfoló adatokat idézi, nem az örök változatlant keresi az emberi életben, hanem a történetíró elemi kötelességét teljesíti és jogait akarja érvényre juttatni : a világos fogalmak rendszere történeti rekonstrukcióknál csak pótanyagnak számít a források egyértelmű vallomása mellett. D. helyét az európai történetírásban az utókor kifogja jelölni. Érdem-e, vagy hiba, most még nehéz volna eldönteni, tény, hogy D. mint gazdaságtörténész is a források interpretációjában tűnik ki. A bizonyító anyag nagy bősége, páratlan analizáló készség, éles kritika és vitatkozó kedv jellemzi legújabb munkáját is, amely a Karolingok korától a XIII. század végéig terjedő időt öleli fel. Ε könyvvel teljessé lett a kép, melyet a középkori Németország, részben Európa gazdasági és társadalmi életéről festett D. A módszer a régi : a források beszéltetése meggyökeresedett nézetekkel szemben. Vizsgálódásainak középpontjában a nagybirtok, a rajta élő, ott emelkedő és süllyedő néprétegek állanak. A nagybirtok fogalmában — D. szerint — korántsem a földtulajdon a döntő mozzanat. Történeti szerepének lényegét a nagybirtok társadalmát összefűző, gazdasági és jogi kapcsolatok szövevénye határozza meg. Mások is tanították, hogy a Kr. u. I. században a germánoknak már voltak nagybirtokaik. Tacitus tudósítását, hogy „secundum dignationem" oszották fel földjeiket, csak nagyobb társadalmi és gazdasági különbségek megléte teszi érthetővé. D. azonban nem áll meg itt, hanem felteszi, hogy ez a germán nagybirtok tulaj donképen már jogi, társadalmi jelentőségben is közvetlen elődje a Karoling-kori nagybirtoknak. A földesúr hatalmának, az általa gyakorolt jogoknak csak egyik alapja volt a föld. A kezében összpontosuló, századok során növekvő hatalom (immunitás, adóztatási, közigazgatási előjogok) autogén módon keletkezett, nem annyira a nagy földbirtok, mint valamely rendhez tartozás járulékaként. Hiszen néha szabad parasztoknak is voltak nagy földbirtokaik s ezeket a jogokat mégsem gyakorolták. így jut el D. annak hangsúlyozásáig, hogy a középkori Németország az uralkodók földbirtokadományai folytán nem veszítette el annyira „állami" jellegét, mint általában felteszik. A német birodalom — szerinte -— igazában sohasem volt hűbéri állam. Intézményeivel kapcsolatban a félállami vagy pseudoállami jelző használatát helytelennek tartja. A régebbi nézetekkel szemben s részben Lütge legújabb eredményeihez csatlakozva a nagybirtok keletkezésének és szere-