Századok – 1941
Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1
A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 21-csodálatos dolognak mondja (Es ist ein Wunder), hogy a pillanat most itt van, nyomban rá tovarepül — előbb semmi volt. azután ismét semmi lesz, de kísértetként mégis visszajár. hogy egy későbbi pillanat nyugalmát zavarja. Ε szavak éles fényt vetnek az emlékezés csodájára. Ám ennek fejében ugyanakkor elzárják az utat minden magyarázat elől, sőt a történetírást kereken képtelenséggé teszik. Hiszen ennek tárgya a mult, de ha az elmúlás bölcselőnk szerint semmivé levés, akkor a történetírás oly sajátságos tudomány, amelynek semmi tárgya sincs. Vagy pedig közvetlenül csak az a tárgya, ami a múltból véletlenül mégis ránkmaradt. Miről van szó tehát voltaképen ? Miben is áll részletesen megtekintve az, amit nemcsak az egyéni, a tulajdonképeni visszaemlékezésben, de a történeti tanulmányt illetően is csodálatos vonásuknak nevezhetünk. Miközben a múltba merülve testileg és lelkünk nem tudatos élményeivel egy bizonyos jelenben vagyunk, lelkünk tulajdonképeni tartalmával egy ennél korábbi időpontba helyezkedtünk át. Mind a szokott értelemben vett emlékezés, mind pedig a történelem tanulmánya a múlttal való lelki összefüggésbe jutás, mégpedig mindenesetre valóságos, tehát valami valósággal való összefüggés. Másféle hogy is lehetne ? De hogyan lehetünk egyszerre két időpontban ? Azt szoktuk mondani, hogy \r alóságosan a jelenben vagyunk, a multat csak képzeletben éljük át, hiszen a mult képe, illetve az emlékkép is a jelenben merül föl, csupán visszavetjük innen képes éitelemben valamely korábbi időpontba. Ámde nem is szólva arról, hogy számtalan olyasmit, amit a jelenben elképzelünk, nem vetítünk ki ebből sem a múltba, sem a jövőbe, nem nehéz föltárni, hogy ez az időbeli és pedig a múltba ..kivetítés", magyarázatának minden kísérlete, ugyanabba a nehézségbe ütközik, ugyanolyan dilemmához vezet, mint a térről való fogalmunk keletkezésének az az ismeretes magyarázata, amely szerint a külvilágot jelentő képeink eredetileg csak magunkban voltak vagy vannak s bensőnkből való kihelyezésükkel, kivetítéssel alkotjuk meg a térbeli külső világot. Ne értsük félre a dolgot. Nem arról van szó. hogy megállapítható és kétségtelen tény-e az ilyen lelki kivetítés, amelynek térbeli alakját a lélektan általában véve tárgvasításnak, objektivációnak. bizonyos eseteiben meg lokalizációnak szokta nevezni. Elegendő itt arra az ismeretes és gyakran tárgyalt tüneményre gondolnunk, hogy egy olvasott szövegből egészen vagy részben hiányzó betűt, anélkül, hogy tudnánk erről, önkénytelenül odaképzelünk a maga helyére. Azonban ne feledjük, bogy inincí a térbe, mind az időbe való ,,kivetítés"-hez a
