Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

Ifi MADZSAR IMRE folyóba Herakleitos szerint. Kétszer egymásután pillantva ugyanarra a lerajzolandó mintára, arcra vagy tájékra, nem tagadhatjuk, hogy tárgyunk időközben szükségképen változáson ment keresztül, még ha ezt nem is veszem észre. Ha ennek ellenére azt, amit látok, mégis ugyanarra a tárgyra vonatkoztatom, amelyet imént láttam, ezt csak azért tehetem, mert e korábbi benyomásra visszaemlékezem. Sem azonosítás, sem puszta ráismerés nem lehetséges emlékezés nélkül. Az emlékezés tehát minden leírásnak és lerajzolásnak, minden külsőleg érzékelhető képmás, leírás vagy csak bensőmben szemlélhető lelki kép alkotásának, sőt nyilván még az éppen most érzékeim előtti tárgyról szerzett, a lélektanban ú. n. külső szemléleti képnek is elengedhetetlen föltétele. Szerepe csupán szembetűnőbb, jobban észrevehető bizonyos esetekben s ezek közé tartozik a történetírás is. Nincsen történelem emlékezés nélkül, bár azért különbséget kell tennünk tulajdonképeni értelemben vett, egyéni, azaz a sajátmagunkkal történtekre való visszaemlékezés és a történeti megemlékezés között. Lássuk ennek egy egészen egyszerű példáját. Vác püspöke résztvett a mohácsi csatában s mikor később elhatározta, hogy megírja az ütközet történetét, mielőtt tollhoz és papiroshoz nyúlt, előbb föl kellett újítania lelkében az átéltek emlékét. Azt jogosan mondhatta tehátBrodarics István, hogy visszaemlékezett az eseményekre. Művének későbbi olvasója már nem mondhatja ugyanezt önmagáról. Mégis mind a ketten, az író írásközben s az olvasó olvasásközben ugyanazt a sajátságos dolgot, t. i. már letűnt, már elmúlt időkbe való lelki áthelyezkedésnek csodálatos műveletét hajtották és hajtják végre. Mint egyébként valamennyien számtalanszor naponta, anélkül, hogy emlékezve az emlékezés csodálatos mivoltára ráeszmélnénk. Vagy pedig elmélkedőkként mégis ráeszmélve továbbmennénk és megkérdeznénk, hogy teljes, végleg lezárt, vagyis olyan csodával állunk-e szemben, amelynek nincsen semminemű megoldása. Pontosabban mondva, amelynél nincsen semmi lehetőség arra, hogy egy másik, még mélyebben gyökerező csodára vezessük vissza. Másféle tudományos megoldás sehol sem lehetséges. A dolgok és tünemények legmélyén mindenütt meg nem fejthető rejtélyekre bukkanunk. Az említett további lépést, t. i. puszta fölismerésen kívül az emlékezés csodás voltának további boncolását számtalanok között nem tette meg még egy Nietzsche sem. A történelem valódi értékéről írt híres tanulmányában1 1 Vom Nutzen und Nachtheil der Historie für das Leben (1874).